Telefon- és internetadó bevezetését tervezi Matolcsy
A Nemzetgazdasági Minisztérium azt javasolja a kormánynak, hogy adóztassa meg a telefonálást és az internetezést - értesült az Origo.hu minisztériumi forrásoktól.
Sajtóértesülés szerint az új adó bevezetésére a Brüsszel által is elvárt három százalék alatti hiánycél tartásához és a túlzott-deficiteljárás alól való kikerüléshez van szükség. A kabinetnek idén egy 150, jövőre pedig egy durván 400 milliárd forintos lyukat kell befoltoznia a költségvetésben. Ennyivel szaladna ugyanis túl a hiány az Európai Bizottság szerint a kormány 2012-es és 2013-as deficitcéljánál. A minisztérium számításai szerint évi 40-50 milliárd folyhat be az államkasszába az új sarcból, míg a sárgacsekk-adóból 250 milliárd forintra számítanak.
Origo.hu
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
Keddig jelenthetik be munkáltatójuknál az igényüket azok, akik már meglévő hitelükhöz kapcsolódóan használnák fel a januártól elérhető... Teljes cikk
Könnyítést hoz az új év az egyéni vállalkozóknak, még az esztendő elején megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete -... Teljes cikk
A vállalat szerint a helyszínen senki nem jelezte, hogy azonnali orvosi ellátásra lenne szüksége. Teljes cikk
- Eljött a HR-es varázslók ideje: jön a fekete hattyú? 4 hónapja
- Befagyasztanák a nyugdíjakat, eltörlik az ünnepnapokat – szavazás dönt a megszorításokról 5 hónapja
- Gyors internetkapcsolat kiépítésére pályázhatnak vállalkozások 6 hónapja
- Megvannak az AI első magyar áldozatai? 200 dolgozót küld el a Gattyán-cég 6 hónapja
- "Tanévnyitó az utcán": tüntetések és sztrájkfenyegetés a kormány megszorításai miatt 7 hónapja
- Céges telefonok használata: minden, amit tudni kell az adózásról 11 hónapja
- 393 ezer forintos fizetéssel lenne elégedett a Z generáció 11 hónapja
- Rendőrök tüntetnek Romániában 1 éve
- Itt a bizonyíték, hogy változtatni kell, különben elrohasztja az agyunkat az internet 1 éve
- Mértékegység-átváltások mindenkinek 1 éve
- Ezek a gyerekek maguknál tarthatják a telefonjukat az iskolában 1 éve
A tudás törvényei: a megértés kulcsa