kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 15 éve

Teljesítménybért vezetne be a MÁV-TRAKCIÓ

A MÁV-TRAKCIÓ Zrt. a teljesítményt is érvényesítené a bérezésben, ezért tárgyalásokat kezdeményezett a javadalmazási rendszer áttekintéséről a szakszervezetekkel - mondta Márkus Imre vezérigazgató újságíróknak szerdán a Kandó Kálmán életútját bemutató időszakos kiállítás ünnepélyes megnyitóját megelőzően.

Elmondta: jelenleg 4 százalékos teljesítményjutalom működik a vállalatnál, de azt szeretnék, ha a jövőben ez nem jutalom lenne, hanem egy majd 10 százalékos mértékig terjedő - értékeléssel alátámasztott - teljesítmény után járó rész jelenne meg a bérezésben, amit hosszabb távon fokozatosan vezetnének be.

Márkus Imre utalt arra, hogy az üzleti tervhez képest az idén csökkennek az árufuvarozás visszaesése miatt az erről a területről érkező megrendelések, és ez a bevételek visszaesésével jár. A bevételkiesést költségcsökkentéssel is ellensúlyozzák. A vezérigazgató cáfolta, hogy az alapbért csökkentenék.

Márkus Imre utalt arra, hogy a társaság elmozdult a teljesítményt figyelembe vevő javadalmazás irányába, 2009. július elsejétől érvényben van a szolgálatvezénylők teljesítményértékelése. Ebben az évben a mozdonyvezetőknél érdemben nem várható változás, hiszen az év végéig érvényes kollektív szerződés van a cégnél. Hangsúlyozta: a szakszervezetekkel folyamatosan tárgyalnak, az év végén lejár a kollektív szerződés, a bér-, illetve a foglalkoztatási megállapodás, és jövő évre rendezett munkaügyi kapcsolatokat szeretnének.

A vezérigazgató szerint a bérek lehet hogy változni fognak, de ez csak tárgyalásokon dőlhet el, és felhívta a figyelmet arra, a bérkifizetéssel a munkahely-stabilitás áll párban. Vagyis ahhoz, hogy a foglalkoztatottság stabil maradhasson, ahhoz a béroldalon el kell mozdulni.

A közösségi közlekedésben 2010-ben 40 milliárd forint megtakarítási kormányzati szándékkal kapcsolatban Márkus Imre elmondta: az elvonás tudomása szerint a közösségi közlekedésben szolgáltató társaságokat érinti, és még nincs meghatározva, hogy ebből a MÁV mekkora arányt jelentene.
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén

A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk

Ezermilliárd forint feletti forgalmat realizált tavaly a SPAR

A vállalatnál az elmúlt évben több mint 1500 munkatárs részesült szakoktatásban. Teljes cikk

Jön a hatnapos munkahét, de csak a felsővezetőknek

A Samsung Group hatnapos munkahetet vezet be a vezetők számára Koreában. Az értesülések szerint ez a sürgősségi intézkedésnek titulált... Teljes cikk