kapubanner for mobile
Megjelent: 21 éve

Titkolt munkabalesetek

Szerdán a Sajó-híd építése közben két rosszul rögzített hídelem lezuhant. Egy építőmunkás meghalt, társának a lábát amputálni kellett. Egy héten belül ez volt a harmadik halálos munkahelyi baleset - írja a Népszabadság.

Az elmúlt tíz évben – ha csak a statisztikákat nézzük – látványosan javult a munkavégzés biztonsága. 1992-ben még több mint 45 ezer munkahelyi balesetet regisztráltak. 2002-ben pedig az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) adatai szerint 25 ezernél alig valamivel több munkabalesetet jelentettek a foglalkoztatók.

Ezek az adatok azonban kevéssé megbízhatóak. A KSH 1999-ben végzett felmérése során ugyanis a munkavállalók 1,5 százaléka – majdnem 50 ezer ember – számolt be arról, hogy abban az évben munkahelyi balesetet szenvedett. Az OMMF-hez ugyanabban az évben kevesebb, mint 27 ezer bejelentés érkezett. A vizsgálat tehát igazolta a szakértői becsléseket, amelyek szerint az eseteknek legalább a felét eltitkolják. Az, hogy a halálos kimenetelű belesetek száma még nőtt is az elmúlt öt évben, szintén arra utal, hogy sem a munkafegyelemben, sem a munkavédelemben nem történt alapvető változás.



  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jövő Mobilitása Szövetség: sok vállalkozásnak megéri pályázni az elektromosautó-támogatásra

A szövetség szerint a cégeknek a viszonylag olcsó és minél nagyobb akkumulátoros autók választása lehet előnyös. Teljes cikk

Itt vannak a feketén foglalkoztatók

Az adóhatóság a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének nem megfelelő adózók listáját is közzétette. Teljes cikk

Kapcsolódó hírek