kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 12 éve

Több ezer diák tüntetett Londonban a felsőoktatási költségek ellen

Több ezer diák vonult fel szerdán Londonban a felsőoktatás költségei és a szociális juttatások csökkentése ellen tiltakozva.

images

A jórészt békésen lezajlott demonstráción a brit Országos Diákszövetség (NUS) becslése szerint tízezren vettek részt. A brit egyetemi diákság különösen a Konzervatív Párttal koalícióban kormányzó Liberális Demokratákra haragszik. A párt ugyanis a 2010-es parlamenti választásokon azzal az ígéretével nyerte el a diákok és szüleik jelentős részének támogatását, hogy nem fog hozzájárulni a felsőoktatási tandíjak emeléséhez, kormányra kerülése után azonban megszavazta a tandíj felső határának jelentős emelését.

A diákszövetség a szerdai tüntetéssel egy időben közzétett egy országos felmérést, amely kimutatta, hogy a 18 évesnél fiatalabb gyermekeket nevelő választók 58 százaléka szerint a tandíjakkal kapcsolatos ígéretüket megszegő parlamenti képviselőknek nem lenne szabad újból indulniuk a következő választásokon. A közvélemény-kutatásba bevont szülők 62 százaléka emellett közölte, hogy nem adja többé voksát olyan képviselőre, aki választási ígérete ellenére megszavazta a felsőoktatási tandíjak emelését.

Az oktatási tárca szóvivője ugyanakkor szerdán hangsúlyozta a BBC-nek adott nyilatkozatában, hogy a legtöbb diáknak nem kell tanulmányai során egyetemi költség-hozzájárulást fizetnie, és a diplomásoknak csak akkor kell megkezdeniük tandíj-kötelezettségük utólagos törlesztését, amikor már van állásuk, és éves alapjövedelmük eléri a 21 ezer fontot (7,5 millió forint).

Két éve, amikor a brit parlament megszavazta a felsőoktatási tandíjak felső határának többszörös emelését lehetővé tévő törvényjavaslatot, súlyos zavargások robbantak ki Londonban. A parlament környékén összegyűlt ötvenezres tömeg az akkori végszavazás előtt is már többször keményen összecsapott a rendőri erőkkel, a tandíjhatár megemelését jóváhagyó döntés után azonban elszabadultak az indulatok, és a tüntetők törni-zúzni kezdtek.

Sokan átvonultak a londoni West End híres - és a karácsony előtti időszakban különösen zsúfolt - bevásárlónegyedébe, és a Regent Streeten, valamint az Oxford Streeten több elegáns üzletet is feldúltak, számos kirakatot betörtek.

A Regent Streeten éppen akkor haladt el Károly trónörökös - II. Erzsébet királynő legidősebb fia - és felesége, Kamilla cornwalli hercegnő, akiknek autóját a tüntetők szintén megtámadták. A támadók megrugdosták a jármű oldalát, a kocsihoz egy festékesdobozt vágtak, betörték egyik ablakát, és az ablakon keresztül valaki egy bottal meg is szúrta a trónörökös hitvesét.

A hercegi pár nem sérült meg, de évtizedek óta ez volt a legsúlyosabb támadás a brit királyi család tagjai ellen.
  • 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.10.02Tréning Kerekasztal Konferencia 2024. A 2024-es, őszi Tréning Kerekasztal Konferenciánk célja, hogy a résztvevők sokféle megközelítést kapjanak arról, a technológia hogyan épülhet be a tréningek világába.info button Részletek ticket button Jegyek