kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 12 éve

Több ezer dolgozót bocsát el a Sanofi

A francia Sanofi gyógyszergyár csütörtökön 1.000-2.000 alkalmazottja elbocsátását jelenti be - írja a Le Figaro című napilap, de nem nevezi meg forrásait. A cég magyar leányvállalatát, a Chinoint nem érinti a leépítés.

Az "átstrukturálás" a Sanofi, az állatgyógyászati készítményeket gyártó Merial és az oltóanyagokra szakosodott Pasteur kutatórészlegeit, továbbá a vezérigazgatóság egyes részlegeit érinti elsősorban, de a külföldi leányvállalatokra is kiterjed.

A Le Figaro emlékeztet rá, hogy 2009 és 2011 között a Sanofi már közel 4.000 munkahelyet szüntetett meg. Tavaly szeptemberben Chris Viehbacher vezérigazgató 2 milliárd eurós takarékossági programot jelentett be. A program egyelőre nem járt elbocsátásokkal Franciaországban, de az európai és amerikai érdekeltségeket érintette.

A Sanofi 100 országban mintegy 110 ezer embert foglalkoztat. Tavaly 33,4 milliárd eurós árbevételt ért el, de egyre több nehézséget okoz számára a generikus gyógyszerek erősödő versenye. A vállalat csütörtökön bejelentette, hogy megszabadul az Yves Rocher kozmetikai cégben meglévő 19,3 százalékos üzletrészétől.


A magyar leányt nem érintik az elbocsátások



A Sanofi magyarországi érdekeltségét semmilyen formában nem érinti az esetlegesen tervezett leépítés - mondta el Rózsa Iván, a magyarországi leánycég, a Chinoin kommunikációs igazgatója az MTI érdeklődésére. Hozzátette: egyelőre nincs hivatalos információ a leépítésről.

A Chinoin tavaly novemberben már bejelentett egy átszervezést, amely a kutatás-fejlesztést érintette. A Sanofi k+f tevékenységének globális átalakítása következtében az újpesti telephelyen azóta megszűnt az úgynevezett felfedező kutatás.

Rózsa Iván hangsúlyozta, hogy ezzel nem szűnt meg teljes egészében a gyógyszeripari kutatás-fejlesztés, csak annak kezdeti szakaszával, a felfedező kutatással nem foglalkoznak már Magyarországon. Elmondta azt is, hogy az átszervezés mintegy 160 embert érintett, de jelentős részük számára vállalaton belül, illetve azon kívül sikerült elhelyezést találni. Az idén június végén befejeződött átalakítás során nagyjából 20 embert kellett ténylegesen elbocsátani.

  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén

A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) tagvállalatai javulásra számítanak üzleti helyzetük tekintetében, és nem számítanak a... Teljes cikk

Ezermilliárd forint feletti forgalmat realizált tavaly a SPAR

A vállalatnál az elmúlt évben több mint 1500 munkatárs részesült szakoktatásban. Teljes cikk

Jön a hatnapos munkahét, de csak a felsővezetőknek

A Samsung Group hatnapos munkahetet vezet be a vezetők számára Koreában. Az értesülések szerint ez a sürgősségi intézkedésnek titulált... Teljes cikk