Több mint húsz halottja van két kínai bányabalesetnek
Legalább huszonegy bányász meghalt egy bányában, négy társukat még keresik a délnyugat-kínai Kujcsou tartományban. Egy északkelet-kínai hétfői bányabaleset helyszínén pedig 18 ember még nem jutott a föld felszínére - jelentette a kínai média szerdán.
Az északkelet-kínai Hejlungcsiang tartomány Hokang városának szénbányájába több mint negyven órája sár- és kőfolyam tört be, amely 25 bányászt ejtett foglyul. Közülük eddig hetet sikerült kimenteni.
Kína szénbányái továbbra is a világ legveszélyesebbjei, bár az utóbbi években - a kisebb és törvénytelenül működtetett bányák bezárásának és a szigorított ellenőrzéseknek a hatására - javultak a statisztikák. Míg például 2002-ben megközelítette a hétezret a bányaszerencsétlenségek halálos áldozatainak száma, addig a hivatalos adatok szerint tavaly 1384-en - az előző évhez képest 30 százalékkal kevesebben - váltak a balesetek áldozataivá.
- 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. Részletek Jegyek
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
Vádat emelt a Kecskeméti Járási Ügyészség két férfi ellen, akik munkaszerződés és munkavédelmi oktatás nélkül foglalkoztattak egy 15 éves... Teljes cikk
A Tatabányai Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette miatt nyújtott be vádiratot azzal a férfival szemben, aki tréfából meggyújtotta... Teljes cikk
A háztartásban és a gyereknevelésben végzett munkát, melyet gyakran "láthatatlan munkaként" is emlegetnek, ritkán lehet pénzbeli fizetésre váltani.... Teljes cikk
- Tudjon meg többet a munkahelyi elszámolásokról egy pillanat alatt! 5 napja
- Kötelező képzést ír elő képviselői számára a munkahelyi zaklatások megelőzésére az EP 3 hete
- Csak a magyar fiatalok 20 százaléka érzi, hogy stabil a munkahelye 3 hete
- 25 ezer új munkahely jön létre itthon a most zajló kínai vállalati beruházások nyomán 3 hete
- Felmérés: így hat a fizikai dolgozókra a munkahelyi zenehallgatás 4 hete
- Munkahelyi tréfa: benzint öntött a csikkjére és felgyújtotta kollégáját 4 hete
- LMP: legyen visszakövetelhető a munkaügyi szabályokat sértő akkugyárak állami támogatása 1 hónapja
- 75-150 millió forint támogatással képezhetik munkavállalóikat a cégek - Még elérhető az év slágerpályázata 1 hónapja
- Kis híján vasúti balesethez vezetett a forgalmista figyelmetlensége 1 hónapja
- Veszélyes üzem? - Ezeken a területeken több a munkahelyi baleset, mint az építőiparban 2 hónapja
- Újabb 15 milliárdos szakaszra pályázhatnak a cégek munkahelyi képzéseik megvalósításához 2 hónapja