kapubanner for mobile
Megjelent: 1 éve

Több tízezer 30 év alatti anya élhet az szja-mentességgel

A 24.hu számításai szerint 2028-ra az szja-mentességet élvező nők száma akár a 100 ezret is elérheti.

Néhány éven belül akár a százezres nagyságrendet is elérheti azoknak a fiatalon szülő nőknek a száma, akik élhetnek a 30 éven aluli anyák szja-kedvezményével - írja a 24.hu az elmúlt évek adatai alapján. Mint ismert, 2023. január 1-jétől a gyermeket vállaló 30 évnél fiatalabb nőknek nem kell személyi jövedelemadót fizetniük. Kiesnek a kedvezményből ugyanakkor azok, akik 30 év alattiak, de január 1-jét megelőzően született gyermekük. 

A KSH statisztikái szerint 2015 óta évről évre nagyjából hét-nyolcezerrel kevesebb nő szül 30 éves kor alatt, mint fölötte, és ez az olló inkább nyílik, nem pedig zárul.  A statisztikákból kiderül, hogy 25 és 29 éves koruk között átlagban 24–25 ezren szülnek évente, így a korábbi kimutatások alapján 2023-ban legalább ennyien igénybe vehetik a kedvezményt. Rajtuk kívül azok a 30 alatti nők is kedvezményezettek lesznek, akik idén esnek teherbe, de csak jövőre szülnek. A 24.hu számításai szerint 2028-ra az szja-mentességet élvező nők száma akár a 100 ezret is elérheti.

Az szja mértéke idén egységesen 15 százalék, tehát egy dolgozó nőnél bruttó 100 ezer forintonként 15 ezer forinttal több maradhat. A támogatásnak felső határa is van. A kedvezmény összege legfeljebb 

  • jogosultsági hónaponként 499 952 forint, ami 74 993 forint adómegtakarítást jelent
  • teljes évre fennálló jogosultság esetén 5 999 424 forint, ez összesen 899 914 forint megtakarítás.

 

  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Egy munkás halála miatt felfüggesztett fogházra ítéltek egy ügyvezetőt

A munkás valószínűleg munkavédelmi oktatáson sem vett részt. Teljes cikk

Álláshirdetések alapján kezdett vizsgálódni a NAV

Az adóhatóság több munkaadónál is talált be nem jelentett dolgozókat. Teljes cikk

Hamarosan elindul az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást... Teljes cikk