Jankó Károly a nyár végén csatlakozott a Business Consulting Services Kft.-hez, és az újonnan létrehozott szolgáltatási igazgatói pozíciót tölti be a cégnél. A BCS ügyfélkörében egyre nagyobb számban képviseltetik magukat a nagyvállalatok, munkáik között pedig az összetett SAP bevezetési projektek. Az új szolgáltatási igazgató feladata, hogy folyamatosan biztosítsa a BCS SAP szolgáltatásainak magas minőségét.
Jankó Károly gépészmérnökként végzett, pályájának elején dolgozott a Porsche Informatikánál és a Renault Hungáriánál, IT területen. SAP pályafutását a 90-es évek végén a Unitis Rt.-nél kezdte vezető SAP logisztikai tanácsadóként illetve projektvezetőként. Ezt követően az SAP Magyarország projekt- és programvezetőjeként több mint húsz projekt bevezetésében vett részt különböző iparágakban, kereskedelemtől az olaj- és gyógyszeriparon át a médiáig.
Kincses Zsolt irányítja szeptembertől a BCS SAP Business One bevezetéseket végző csapatának munkáját. A BCS szakértői az elmúlt években több mint húsz kisvállalati SAP bevezetésben vettek részt. Az üzletág új vezetőjeként a többéves SAP tapasztalattal rendelkező szakember feladata lesz, hogy új lendületet adjon a recesszió utáni időszak kis- és középvállalati SAP bevezetéseinek.
Kincses Zsolt a Pénzügyi és Számviteli Főiskolán szerzett üzemgazdász diplomát. A Deloitte & Touche Kft.-nél végzett auditori munka után informatikai cégeknél építette karrierjét. Az Exact Hungary Kft.-nél vezető értékesítési tanácsadó volt, majd a SAP Business One és Exact Globe integrált vállalatirányítási rendszerek bevezetésével foglalkozó Contact Plus Consulting Kft. értékesítési vezetőjeként dolgozott. A BCS-hez a IBM Magyarországi Kft.-től érkezett, ahol termékmenedzserként az InfoSphere Brandért felelt.