kapubanner for mobile
Megjelent: 12 éve

USA: munkavállalásukat kérelmezhetik az illegális bevándorlók

Az Egyesült Államokban az illegális bevándorlók szerda óta kérelmezhetik, hogy ideiglenesen az országban maradhassanak és munkát vállalhassanak. A republikánusok szerint Obama a munkanélküli amerikaiakat hozza rossz helyzetbe, és a spanyol ajkúak szavazataiért kampányol - írja a Népszabadság.

A bevándorlási hivatalok előtt már hosszú sorokban állnak a kérelmezők. A Migration Policy Institute és a Pew Hispanic Center felmérése alapján akár 1,7 millióan is részt vehetnek majd a programban. A reform egyik célja, hogy megakadályozzák azoknak az illegális bevándorlóknak a hazatoloncolását, akik még gyerekként kerültek az USA-ba. A kérelmezőknek több feltételnek is meg kell felelniük: igazolniuk kell például, hogy még 16 éves koruk előtt érkeztek az USA-ba, jelenleg harminc évesek vagy annál fiatalabbak, legalább öt éve élnek az országban, iskolába járnak, már végeztek tanulmányaikkal, vagy szolgáltak a hadseregben. Fontos, hogy a bevándorlóknak nem lehet büntetett előéletük. A pályázatok elbírálása több hónapig is tarthat. Ha a hivatal elfogadja a kérelmeket, akkor az igénylő illegális bevándorlók maximum két évig maradhatnak az országban.

Népszabadság
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hatnapos vakációra mennek Romániában szerdától a közalkalmazottak

Hatnapos vakációra mennek szerdától a romániai közalkalmazottak, mivel a bukaresti kormány pihenőnappal kötötte össze a május elsejei munkaszüneti... Teljes cikk

Megszavazták a versenytilalmi záradékok betiltását, amik megakadályozzák, hogy a dolgozók a versenytársaknak dolgozzanak

Az Egyesült Államokban 30 millió dolgozó tartozik versenytilalmi megállapodás hatálya alá. Teljes cikk