kapubanner for mobile

Tízezrek tüntettek: a franciák nem szigorítanának a bevándorlási törvényen?

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A bevándorlást szigorító új francia szabályozás ellenzőinek felhívására tízezrek tüntettek vasárnap 160 francia városban, arra kérve Emmanuel Macron államfőt, hogy ne írja alá a szervezők szerint a szélsőjobboldal ideológiai győzelmét jelentő új törvényt.

A legnagyobb megmozdulás Párizsban volt, a rendőrség szerint 16 ezer, a CGT szakszervezet szerint 26 ezer résztvevővel. A hatóságok szerint országszerte 75 ezren, a CGT szerint 150 ezren tiltakoztak.

A 201 közéleti személyiség és szakszervetek által meghirdetett tüntetések célja nyomásgyakorlás a kormányra négy nappal azelőtt, hogy az Alkotmánytanács közzéteszi véleményét a decemberben elfogadott törvénytervezetről. A köztársasági elnök előzetesen jelezte, hogy a lehető leghamarabb szeretné kihirdetni a törvényt.

"Ez a törvény szakítást jelent az 1789-ben (a francia forradalomban) született francia elvekkel az állampolgársághoz való jog tekintetében, és 1945 óta a szociális védelem egyetemességét illetően" - jelentette ki Sophie Binet, a CGT főtitkára a párizsi felvonuláson. Olivier Faure, a Szocialista Párt első titkára úgy vélte, hogy a francia kormány "megnyitotta a hidat a szélsőjobboldali eszmék előtt". Jacques Toubon volt ombudsman szerint "a törvény politikai értelemben a szélsőjobb és a nemzeti preferencia felé való elmozdulást jelenti, ami nincs összhangban alapvető és alkotmányos elveinkkel".

A parlament által december 20-án elfogadott bevándorlási törvény a harmincadik, szigorításokat előíró szabályozás az elmúlt négy évtizedben Franciaországban.

A kormány eredeti törvényjavaslata két pilléren nyugodott: szigorúbban lépett volna fel a bűnelkövető külföldiekkel szemben, és megkönnyítette volna a kitoloncolásukat, valamint a munkaerőhiánnyal küzdő ágazatokban feketén dolgozó külföldiek helyzetét legalizálta volna, munkavállalási és tartózkodási engedélyt adott volna nekik, és támogatta volna az integrációjukat. Ez utóbbi passzust a jobboldal nem támogatta, de az elfogadott szöveg lehetőséget ad a prefektusoknak, hogy egyéni elbírálás alapján és a munkáltató előzetes beleegyezése nélkül rendezzék e több százezer ember helyzetét.

A jobboldali támogatással elfogadott szöveg kanadai mintára kvótákat vezet be, amelyek a következő három évre felső határt szabnak a Franciaországba beengedett gazdasági bevándorlók számára. A kormánypárt szerint az intézkedés alkotmányellenes, ennek ellenére beleegyezett annak megszavazásába azzal a kitétellel, hogy az Alkotmánytanács véleményezése után kivehetik az intézkedést a szövegből. Az illegális tartózkodás bűncselekményének visszaállítását is megszavazták a képviselők, de az nem vonhat maga után elzárást, kizárólag pénzbírsággal jár. Vitatott kitétel a szociális támogatásokhoz való hozzáférés szigorítása is: a létrejött kompromisszum lényege, hogy különbséget tesz európai uniós és nem uniós állampolgárok között, illetve aszerint, hogy a kérelmező dolgozik-e vagy sem.

MTI

A magyar kormány 2024-ben 65 ezer főben maximalizálja a kiadható vendégmunkás-tartózkodási engedélyek és a foglalkoztatási célú tartózkodási engedélyek legmagasabb számát. Olvassa el korábbi cikkünk!

  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek