Vas megyében csökkent az álláskeresők száma
A közfoglalkoztatási programok indulása kedvező hatással volt a munkaerő-piaci folyamatok alakulására Vas megyében: márciusban megállt a regisztrált álláskeresők számának tavaly november óta tartó emelkedése.
A munkát keresők csaknem 19 százaléka 25 év alatti, az 50 éven felüliek aránya pedig megközelítette a 25 százalékot. Az álláskeresők csaknem 20 százaléka már legalább egy éve nem talált megfelelő munkahelyet. A nyilvántartásban szereplők 57 százaléka nem részesült semmilyen pénzbeli ellátásban, álláskeresési járadékra 1295-en, álláskeresési segélyre pedig 308-an voltak jogosultak.
Az elmúlt év azonos időszakához képest 41 százalékkal emelkedett a pályakezdő álláskeresők száma; idén márciusban 1115 fiatal szerepelt a regisztrációs rendszerben. A fiatalok majdnem 28 százaléka alacsony iskolai végzettségű és ugyancsak 28 százalékuknak van szakközépiskolai bizonyítványa, míg a diplomások aránya nem éri el a 10 százalékot. A pályakezdők munkaerő-piaci helyzetének javítását, munkához jutását szolgálja a márciusban elindított Első munkahely garancia program.
Márciusban 1200 álláskeresőt regisztráltak a kirendeltségeken, 40 százalékuk egy éven belül került vissza a nyilvántartásba. A nyilvántartásból 2030 álláskereső került ki, 40 százalékuk az elsődleges munkapiacon tudott elhelyezkedni, 34,5 százalékuk pedig közfoglalkoztatási program keretében talált munkát. Az álláskeresők 10 százalékának az együttműködés hiánya miatt szűnt meg a regisztrációja.
Márciusban 2092 új álláslehetőséget jelentettek be a kirendeltségeken, amelyek 70 százaléka határozott időre szóló, teljes munkaidős állás volt. Az üres álláshelyek mintegy 69 százalékát támogatott, döntően közfoglalkoztatás keretében - főként alacsony iskolai végzettségű, szakképzetlen - munkaerő számára ajánlották a munkáltatók, míg a támogatás nélküli munkahelyekre nagyobb arányban kerestek legalább szakmunkás végzettségűeket.
Az előző hónapról áthúzódó üres állásokkal együtt márciusban 2806 munkahely közül választhattak az álláskeresők Vas megyében.
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
Az iváncsai dolgozók úgy tudják, hétfőn folytatódnak az elbocsátások. Teljes cikk
A Pensum Group nagyjából 400 fős bővüléssel számol harmadik országbeli munkaerő-kölcsönzés területén. Teljes cikk
Az szja-bevallás miatt rendkívüli nyitvatartással várják az ügyfeleket. Teljes cikk
- A kormány mindent megtesz a bérek növekedéséért, de nem becsülik a dolgozókat? 2 hete
- Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén 2 hete
- A munkanélküliségi ráta alakulása Magyarországon (2021. március-2024. március) 2 hete
- Megérkeztek a KSH adatai: emelkedett a munkanélküliségi ráta 3 hete
- NAV: a mobilappban bárki ellenőrizheti adószámláját 3 hete
- Jobban aggódnak a munkájukért a magyar dolgozók, mint tavaly év végén 3 hete
- A tartós álláskeresők elhelyezkedését segítő inkubátor program indul 3 hete
- Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult 4 hete
- Fülöp Attila: Magyarországon csaknem 50 százalékos a megváltozott munkaképességű emberek foglakoztatási rátája 4 hete
- A gyenge fejlődés a munkaerőpiacot is visszafejlődéssel fenyegeti Németországban 1 hónapja
- Új vállalkozásfejlesztési központot hoztak létre a romák elhelyezkedésének támogatására 1 hónapja