kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 10 éve

Vasárnap is dolgozhatnak majd a franciák

A vasárnapi munka szabályozásának rugalmasabbá tétele, valamint az igazságszolgáltatáshoz kapcsolódó szakmákban (közjegyzők, végrehajtók) az elhelyezkedési feltételek egyszerűsítése is szerepel abban a szerdán ismertetett törvényjavaslatban, amellyel a gazdasági növekedést kívánja ösztönözni a francia kormány.

images

Noha a tervezet végleges változata csak decemberre készül el, Emmanuel Macron gazdasági miniszter sajtótájékoztatója egybeesett az Európai Bizottság által erősen vitatott 2015-ös költségvetési tervezet brüsszeli átadásával. Ebben a francia kormány harmadik alkalommal kér halasztást, ezúttal 2015-ről 2017-re a államháztartási hiány GDP-arányos 3 százalék alá csökkentésére. A jövőre előirányzott 21 milliárd eurós megtakarítás ugyanis nem lesz elég a deficit leszorításához, és azt 4,3 százalékra tervezi a kormányzat.

Az adott körülmények miatt ismertette Macron a tervezett liberalizációs intézkedéseket, amelyekkel kormány azt kívánja bizonyítani, hogy felgyorsítja a külföldi partnerek számára eddig nem eléggé meggyőző reformokat.

Az alig egy hónapja kinevezett, szociálliberális nézeteiről ismert gazdasági tárcavezető, Francois Hollande államfő korábbi személyi tanácsadója jelezte: "a gazdasági termelés érdekében minden akadályt szeretne feloldani". Szerinte a francia gazdaság jelenleg három betegségtől szenved: a bizalmatlanságtól, amelynek jele, hogy a franciák a legpesszimistábbak hazájuk gazdasági jövőjét illetően, az összetett szabályozási rendszertől, miután a törvények és a szabályozások súlya elviselhetetlenné vált, valamint a korporatizmustól, amely visszatartja Franciaországot a nagy reformoktól.

A francia kormány a brit és a német modellt követve megnyitná a piac előtt a jelenleg szigorúan szabályozott belföldi távolsági buszközlekedést, amelynek járatain fele annyiba kerülhetne egy jegy, mint a vonatokon. A miniszter számításai szerint az utasok évente 700 millió eurót spórolhatnának meg így a közlekedésben. Tavaly csak alig 110 ezer francia vette igénybe az állami tulajdonú távolsági buszközlekedés néhány járatát, amelyekre gyakorlatilag lehetetlen jegyet kapni. A liberalizálással a piacra belépő magáncégek új járatokat indíthatnának, elsősorban azokon a vonalakon, ahol jelenleg csak vasúti közlekedés működik, ezzel a törvénytervezet szerint legalább 10 ezer munkahely is létrejönne, s egy év alatt 5 millióval nőne a busszal közlekedők száma.

A törvénytervezet a vasárnapi munkavégzés túl szigorú szabályozásán is enyhítene a kereskedelemben. Jelenleg csak a turistaövezetekben engedélyezett a korlátlan vasárnapi nyitva tartás, máshol az önkormányzattól lehet engedélyt kérni évi öt vasárnapi nyitva tartásra. Ez havi 12-re nőne a javaslat szerint.

Az igazságszolgáltatáshoz kapcsolódó foglalkozásokat is liberalizálná a kormányzat. A közjegyzők és végrehajtók jelenleg csak már meglévő irodákhoz csatlakozhatnak, vagy azokat vehetik át. A tervezet ezt a megkötést feloldaná, így ezen foglalkozások területi elosztását javítaná, engedélyezné, hogy a különböző jogi munkakörben dolgozók közös cégeket hozzanak létre, például az interneten, valamint a közjegyzők jelenleg nagyon magas tarifáit, amelyek elsősorban az ingatlanszektorban nem állnak arányban a végzett munka költségeivel, szigorúbban szabályozná.

A gazdasági miniszter a gyógyszertárak megnyitását, összevonását és átadását is könnyítené. Jelenleg csak legalább 2500 lakosú településen nyitható gyógyszertár, egy másodikat pedig ugyanaz a vállalkozó csak 7 ezer lakos feletti helyen nyithat. A szakma modernizálása érdekében az internetes patikák megnyitását is lehetővé tenné a javaslat.
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ennyi dolgozó túlórázik az Európai Unióban

2023-ban az Európai Unióban (EU) a foglalkoztatottak 7,1%-a túlórázott, vagyis dolgozott az átlagos heti 40 óránál többet a főállású dolgozók... Teljes cikk

Hatnapos vakációra mennek Romániában szerdától a közalkalmazottak

Hatnapos vakációra mennek szerdától a romániai közalkalmazottak, mivel a bukaresti kormány pihenőnappal kötötte össze a május elsejei munkaszüneti... Teljes cikk