kapubanner for mobile
Megjelent: 13 éve

Veszélyeket rejt a 40 év munkaviszony utáni nyugdíjba vonulás

Megközelítőleg 24 ezer olyan nő vonulhatna nyugdíjba jövőre, aki negyvenévi munkaviszonyt fel tud mutatni. Közel 35 milliárd forintba kerülne, ha jövőre az érintettek 75 százaléka élne a lehetőséggel - legalábbis a Nemzetgazdasági Minisztérium ezzel számol a Világgazdaság szerint.

Máté Levente nyugdíjszakértő a Világgazdaságnak elmondta, a most érintett nők közül azok, akik akár már 15 évesen is dolgoztak, körülbelül 55 évesen mehetnének nyugdíjba, vagyis az életükből hátralévő durván háromszáz hónapot nyugdíjasként tölthetnék.

A szakértő szerint az egyik probléma az, hogy a jellemzően hosszabb ideig élő nők kedvezményes nyugdíjba vonulását a többi járulékfizető, köztük a rendszerint rövidebb ideig élő férfiak finanszírozzák. Hosszabb távon nem biztosított mindennek a fedezete, valamint társadalmi feszültséget is gerjeszthet.

Máté szerint további gond, hogy az előbb-utóbb elkerülhetetlen nyugdíjreform megvalósításakor politikai, illetve társadalmi nyomás nehezedik majd az akkori kormányra, hogy kiterjessze a kedvezményt a férfiakra is.

Ráadásul a szimbolikusnak tűnő, még a XIX. századból eredő negyvenévnyi munkaviszony bebetonozása a rendszerbe nem felel meg annak a XXI. században egyre erősödő demográfiai trendnek, hogy nemcsak a születéskor várható élettartam nő, hanem már az idősek, a ma nyugdíjba vonulók is egyre tovább élnek.

Máté Levente még egy kockázatot lát: a feketemunkát. Az érintett nők közül sokan még olyan korban vannak és olyan képességekkel rendelkeznek, hogy sikeresen maradnának meg a munkaerőpiacon. A jelenlegi szabályozások szerint azonban nem érdemes nyugdíj mellett jól keresni.

Világgazdaság
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk