Vezetőváltás az Intersnack Magyarországnál
A 13 év után távozó Merkler Róbert feladatait Pavel Sercl CEE ügyvezető vette át.
13 év után távozik a Chio termékeket gyártó Intersnack Magyarország ügyvezetői posztjáról Merkler Róbert. A szakember 2009-ben érkezett a vállalathoz, ahol először a kereskedelmi és marketing igazgatói posztot töltötte be, majd másfél évvel később kinevezték ügyvezető igazgatónak.
Merkler Róbert érkezése után nem sokkal a 2008-as nemzetközi pénzügyi krízis hatásai, majd a népegészségügyi termékadó bevezetése okozott kihívásokat a vállalatnak. Mostanra az akkorihoz képest az Intersnack Magyarország árbevétele majdnem megduplázódott, tavaly a vállalat a régióban piacvezető volt a lisztes termékek kategóriájában. A győri üzemet a hazai gyártás és a munkahelyek megőrzésének szem előtt tartásával, illetve több fontos beruházással sikerült Közép-Kelet-Európa egyik legnagyobb snackgyárává fejleszteni, amely több mint 40 országba exportálja a termékeit. – „Meghatározó volt az életemben az a hosszú időszak, amelyet a cégnél töltöttem. Stabil, szakértő csapattal, támogató környezetben tudtam dolgozni, amiért hálás vagyok a kollégáimnak és a vezetőségnek. Sikeres, szép munka volt, de most új lehetőségeket keresek” – mondta Merkler Róbert.
A távozó igazgató feladatait Pavel Sercl CEE ügyvezető vette át.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Angela Saliba több mint 30 éves szakmai tapasztalattal rendelkezik. Teljes cikk
A HSBC vezérigazgatója, Noel Quinn bejelentette, hogy öt év után nyugdíjba vonul, ezzel azonnal elindítva az utódkeresést a londoni központú... Teljes cikk
Az új vezető 2011-ben csatlakozott a vállalathoz. Teljes cikk
- Új vezérigazgató a Bristol Myers Squibb Magyarország élén 4 hete
- Új vezető a Libri-Bookline élén 1 hónapja
- Új vezérigazgató a METRO Magyarország élén 2 hónapja
- Új vezető a Nestlé Professional hazai üzletágának élén 2 hónapja
- Márkus Gergely a Mastercard új magyarországi és szlovéniai igazgatója 2 hónapja
- Vitályos Eszter a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, egyben kormányszóvivő lesz 2 hónapja
- Házon belülről nevezte ki új vezetőjét a Decathlon 2 hónapja
- Új rektor a Budapesti Gazdasági Egyetem élén 2 hónapja
- Új vezérigazgató Magyarország legnagyobb HR-szolgáltatójánál 2 hónapja
- Marcin Golebiewski lett a UPS Közép-Európai országklasztere vezetője 2 hónapja
- Új szakember vezeti a Continental szegedi gyárát 2 hónapja