kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 4 éve

200 ezer munkavállaló után, 33 milliárd forint értékben igényeltek bértámogatást eddig

A koronavírus-válság enyhítését célzó munkahelyvédelmi bértámogatás eddig közel 14 ezer vállalkozás esetén járult hozzá a munkavállalók megtartásához: mostanáig 200 ezer munkavállaló után mintegy 33 milliárd forint értékben igényelték a támogatást a cégek.

Mindezt Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára közölte.

Ez a program is hozzájárult ahhoz, hogy sikerült a munkahelyeket és a jövedelmeket megvédeni, a foglalkoztatásban már óvatos fordulatot látni, júniusban 12 ezerrel dolgoztak többen mint januárban és a járvány ellenére sem állt meg a keresetek emelkedése - tette hozzá.

A munkahelyvédelmi bértámogatási programban közel 14 ezer vállalkozás nyújtott be eddig kérelmet 200 ezer munkavállalóra. A pályázaton eddig 180 ezer munkavállaló esetében született támogató döntés, a feldolgozás folyamatosan zajlik. A bértámogatást 2020. augusztus 31-ig lehet igényelni.

A munkavállalói létszám alapján a kérelmet benyújtó vállalkozások 13,3 százaléka mikrovállalkozás, 25 százaléka kisvállalkozás, 27,9 százaléka középvállalkozás és 33,8 százaléka nagyvállalkozás.

A gazdasági ágazatok közül legnépszerűbb a feldolgozóipar (49,1 százalék, közel 100 ezer kérelem), második helyen áll a kereskedelem, gépjárműjavítás (16,7 százalék, közel 33 ezer kérelem), harmadik helyen a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (9,1 százalék, közel 18 ezer kérelem), negyedik helyen pedig az adminisztratív és szolgáltatást támogató tevékenység (4,9 százalék, közel 10 ezer kérelem). E négy ágazat adja az összes beérkezett kérelem mintegy 80 százalékát.

A Gazdaságvédelmi Akcióterv részeként szintén lehet még igényelni a munkahelyteremtő és a kutatás-fejlesztés-innováció (k+f+i) bértámogatásokat.

A munkahelyteremtő bértámogatásra eddig több mint 34 ezer munkahelyre adtak be pályázatot közel 24 milliárd forint igénnyel. A gazdaság fellendítésében nélkülözhetetlen k+f+i esetében a bértámogatási programban pedig eddig több mint 18 ezer munkahelyre nyújtottak be pályázatot közel 14 milliárd forint értékben - ismertette Bodó Sándor.
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Legyen naprakész a társadalombiztosítási jogokkal és kötelezettségekkel!

Ismerje meg a BNO kód jelentőségét az egészségügyi diagnózisok és adókedvezmények szempontjából. Használja ki a betegszabadság kalkulátor... Teljes cikk

A közszolgálati jogviszony szabályai: illetmények, szabadságok, felmentési idő nagyító alatt

A közszolgálati tisztségviselők életében az illetményalap és a szabadságrendszere kiemelt jelentőséggel bír. A 2024-es minimálbér-emelkedés... Teljes cikk

Foglalkoztatottság, nyugdíj, keresetek - jobban teljesítünk, mint 20 éve?

Lemaradunk a visegrádi országoktól, vagy épp az élre törünk? Tényleg megelőzött minket Románia? Május 1-én uniós csatlakozásunk 20.... Teljes cikk