21-en kapták el a koronavírust egy vidéki iskolában
Az érintettek egy zárt értekezleten fertőződtek meg, ami a kontaktkutatások után derült ki.
21 ember fertőződött meg koronavírussal Mezőkövesden - tudta meg a Ripost. Müller Cecília a lapnak elárulta, hogy mindannyian egy oktatási intézmény zárt értekezletén fertőződtek meg. „Mi tulajdonképpen a „második” beteggel találkozunk először. Nála igazolódott, hogy megfertőződött a koronavírussal, és a kontaktkutatások során kiderült, hogy előzőleg részt vett ebben az oktatási intézményben egy zárt értekezleten, ahol már volt valaki, aki tüneteket mutatott: sokszor köhögött. Ezután a kollégáink mindenkit teszteltek, és kiderült: 21 ember fertőződött meg az értekezlet után” - mondta az országos tiszti főorvos. A mezőkövesdi polgármester, Fekete Zoltán közölte, hogy a kontaktkutatás, a szükséges járványügyi megfigyelések és zárlatok elrendelése folyamatosan zajlik.
Ripost/ATV
Ripost/ATV
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
További cikkek
A mesterséges intelligenciával kapcsolatos kutatásokkal ismerkedhetnek a Pécsi Tudományegyetem hallgatói
Az érdeklődők a vállalkozásfejlesztésről és a termékek piacosításáról is tanulhatnak. Teljes cikk
Matematikával folytatódott az írásbeli érettségi
Hétfőn magyarból érettségiztek a diákok. Teljes cikk
Fordított állásbörzét tartanak a Pécsi Tudományegyetemen
A cégek képviselői a jövőbeni gyakornokaikat, munkavállalóikat is megtalálhatják a rendezvényen. Teljes cikk
Kapcsolódó hírek
- Sikeres az Iskolában az erdő program 2 hónapja
- Hogyan készítsd fel gyermekedet az iskolai évekre? 4 hónapja
- A COVID-19 jelentős veszteségeket okozhat a cégeknek, amelyek azonban elkerülhetőek vagy csökkenthetőek lehetnek 6 hónapja
- A 20-24 éves népességből a legalább középfokú végzettségűek aránya 6 hónapja
- Díjazták a kreatív tanárokat 7 hónapja
- Több mint 840 ezer diák internetezhet gyorsabban 7 hónapja
- Október 16-án kezdődnek az őszi érettségik 8 hónapja
- Az agrárium felé terelnék a fiatalokat 9 hónapja
- Ennyi tanuló kezdte meg a tanévet katolikus oktatási intézményben 9 hónapja
- Ennyi óvodás és iskolás kezdte meg az idei tanévet 9 hónapja
- Közoktatási adatok - 2023/2024-es tanév 9 hónapja