Működésképtelen iskolákat is hozhat a pedagógusok kötelező oltása
Egyes iskolákban a pedagógusok 40-50 százaléka még oltatlan. Ők valószínűleg ki fognak esni a munkából, mert ha eddig nem tették, nagy valószínűséggel ezután sem veszik majd fel az oltást.
Az állami oktatási-nevelési intézmények dolgozóinak november 15-ig kellett tájékoztatást kapniuk arról, hogy ha eddig még nem tették meg, december 15-ig fel kell venniük a védőoltás első adagját. Azokat, akik a határidő leteltével sem oltatják be magukat, nem küldik rögtön fizetés nélküli szabadságra, a munkáltatótól még kapnak egy felhívást, hogy 15 napon belül, vagyis december végéig pótolják az elmaradt oltást.
A Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) elnöke, Horváth Péter ennek ellenére is aggasztónak tartja a helyzetet, mert azok között, akik eddig megtagadták az oltást, feltehetőleg többen lesznek, akik azt kényszer hatására sem fogják vállalni - írja a Népszava.
Horváth Péter szerint lesz olyan iskola, óvoda, nem is egy, ahol gyakorlatilag nem tudják majd ellátni a feladatokat, ha néhány pedagógus kiesik a rendszerből. Bár az átoltottság országos átlagban igen magas a pedagógusok körében, régiós szinten nem egyenletes, egyes helyeken mindössze 50-60 százalék körüli.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint a pedagógusok körében 90 százalékos az átoltottság. A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke, Totyik Tamás úgy véli, 3-5 százalék között lesz azoknak az aránya, akik a kötelezőség ellenére is el fogják utasítani az oltást, ami több ezer tanárt jelent.
Fotó: unsplash.com
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek
Részletek
Jegyek
A nyugati országokban romlik a fiatalok jóléte, az északi országok pedig továbbra is vezetik a boldogsági ranglistát - derül ki egy friss... Teljes cikk
Mindenki arra vágyik, hogy kiegyensúlyozottak legyenek a napjai, legyen ideje a családjára, hobbijára, társas kapcsolataira és a munkahelyen is jól... Teljes cikk
A munka és a magánélet hagyományos határainak elmosódásával egyre komolyabban kell számolni a „workation” , azaz a munkával egybekötött utazás... Teljes cikk
- Értékteremtő partnerség a vállalati kultúrában: Tanulás és empátia vakvezető kutyákkal 3 hete
- Százból három maradt: hamarosan eldől, kié lesz a babóti tanári állás és a Maldív-utazás 3 hete
- Egyre többet túlóráznak a pedagógusok, amit a statisztikák többlettanításnak neveznek 4 hete
- Megjelent a rendelet a pedagógusok egyszeri kiegészítő juttatásáról, ekkor kapják meg a tanárok 1 hónapja
- Gulyás Gergely: heteken belül megkapják 150 ezer forintos juttatásukat a pedagógusok 1 hónapja
- A nappali rendszerű általános iskolai oktatásban tanulók létszáma évfolyamonként 1 hónapja
- Maldív-szigetek és extra fizetés – Babót új tanítóját így csábítják 2 hónapja
- Vádat emeltek a pedagógusra támadó diák ellen 2 hónapja
- A 60 éves és annál idősebb főállású általános iskolai pedagógusok aránya 2 hónapja
- Elszámolhatták a pedagógusbéreket, a PDSZ szerint több pénz járna a tanároknak 2 hónapja
- Kétszeresére emelik a nemzetiségi pedagógus ösztöndíjakat 3 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?