A közszolgák elégedettek a bérkiegészítéssel
"Az összesen hétszázezer közszolgálati munkavállaló több mint 70 százalékának sikerült kiharcolnunk a 13. havi illetmény elmaradásának teljes kompenzálását, így az ő béreik legalább nominálisan szinten maradnak" - nyilatkozta a Világgazdaságnak Varga László, az EKSZ és a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke.
A megállapodás révén elmarad a január 12-re tervezett sztrájk. Sőt, az EKSZ vállalta, hogy 2009. szeptember 15-ig biztosan nem lesz közszolgálati munkabeszüntetés a bérharcok miatt. A megegyezéssel az EKSZ 23 tagszervezetéből csak kettő, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Munkástanácsok Országos Szövetsége nem értett egyet, ők nem írták alá a dokumentumot. A többletpénzt a kormány a büdzsé általános és egyéb tartalékaiból teremti elő.
Létszámcsökkentési indokkal nem bocsáthatnak el
A kormány azt is vállalta, hogy a közszolgálati munkahelyek biztonsága érdekében a 13. havi illetmény szüneteltetésének idejére a létszámcsökkentési elbocsátási jogcímet felfüggeszti a jogállási törvényekből - mondta Herczog László, a szociális tárca szakállamtitkára. Hozzátette: a megegyezés alapján a törvénymódosítás benyújtásának határideje az Országgyűlés tavaszi ülésszakának eleje, azaz február 16.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Nem a pénzügyi korlátok, hanem a tehetségek megtalálása a legnagyobb kihívás a cégek toborzásában. A megtartásban sem a fizetés az első számú... Teljes cikk
A bérek átláthatóságáról szóló európai uniós irányelv hamarosan részletes jelentésre kötelezi a közép- és nagyvállalatokat a női és a... Teljes cikk
Minden elemzői várakozást felülmúltak a KSH által közzétett januári kereseti adatok. A bruttó átlagkereset 605.000 Ft, a rendszeres bruttó... Teljes cikk
- Szeptembertől a tanárok és az igazgatók is kapnak értékelést az alapján, hogy milyen munkát végeztek 2 hónapja
- Megállapodás született az operaházi sztrájk felfüggesztéséről 2 hónapja
- A sztrájk folytatódik: az Opera dolgozói béremelésig tüntetnek 2 hónapja
- Elmaradhat az előadás - sztrájkba lépnek az Operaház dolgozói 2 hónapja
- Béremelést követelnek a területi közigazgatásban dolgozók 2 hónapja
- Egységes bértáblát követel a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete a felsőoktatási intézményekben 3 hónapja
- Eldőlt, mennyivel emelkedik a BKM dolgozóinak bére 4 hónapja
- Újabb mélypont: tovább csökkent a főállású pedagógusok száma Magyarországon 5 hónapja
- A szakszervezet szerint a tankerületek a pedagógusok átvezénylésére készülnek 6 hónapja
- Megújította sztrájkköveteléseit a Pedagógusok Szakszervezete 6 hónapja
- PDSZ: egyes munkáltatóknál jogsértően állapítják meg a végkielégítést 8 hónapja