A mezőgazdasági idénymunkások előtt nyitva marad a határ?
A pandémiás korlátozások komoly dilemmákat vetnek fel a külföldön dolgozó idénymunkások esetében is.
A COVID-19 terjedésének megfékezése érdekében az Európai Unió tagállamai jellemzően ismét bevezették a határellenőrzést, emiatt tipikusan a határ menti településeken élők és az idénymunkások sem tudnak átkelni a határokon, vagy eljutni a munkahelyükre. Az egyébként indokolt pandémiás korlátozások értelemszerűen komoly dilemmákat vetnek fel, hiszen akadályozzák a határokon átnyúló szolgáltatások nyújtását és az áruszállítást, azaz az EU belső piacának működését.
Az Európai Bizottság támogatja a tagállamokat, hogy összehangolt szabályozással biztosítsák a zökkenőmentes határátlépést azok számára, akiknek a munkája ezt a munkavégzés természetéből fakadóan megköveteli. Kiemelkedő jelentőségű a szabad mozgás fenntartása egyes kritikusan fontos ágazatokban dolgozók számára, mint amilyen például a mezőgazdaság és az élelmiszeripar. Tagállami cselekvéseket segítendő, a Bizottság ajánlásokat is megfogalmazott. Ilyenek többek között:
1. Dedikált sávok biztosítása a határátkelőkön az ingázó munkavállalók számára;
2. A határőrök által könnyen felismerhető, az ingázó munkavállók azonosítására alkalmas különleges matricák használata;
3. Az egészségügyi szűrés pusztán egyszeri, a határ egyik oldalán történő elvégzése;
4. Lehetőség biztosítása a munkavállalók számára, hogy az ellenőrzések és az átvizsgálások során a járművükben tartózkodhassanak, testhőmérsékletüket elektronikusan mérjék;
5. Az ingázók esetében a napi hőmérséklet-ellenőrzés maximalizálása (legfeljebb három alkalommal).
A koronavírus terjedésének lassítására irányuló intézkedések szigora országonként eltérő. Könnyen előfordulhat például, hogy egy adott tagállamban, ahol a munkavállaló dolgozik, szabadon tevékenykedhet az állásában, míg a lakóhelyén ugyanazt a munkát nem végezheti. A Bizottság ezért azt javasolja, hogy amennyiben a fogadó állam engedélyezi a munkavégzést, akkor a dolgozó állama ezt fogadja el és engedélyezze saját állampolgára számára a szabad mozgást.
„Fontos megemlíteni, hogy bármely ágazat tekintetében komoly károkat okozhat a munkaerő mobilitásának korlátozása, a kialakult helyzet kezelése azonban különösen sürgető egyes szektorokban, akkor is, ha a mobilitást akár csak időszakosan használják is ki. Ezen ágazatok vonatkozásában érdemes lehet megfontolni a jogszabályi differenciálást. A mezőgazdaság tekintetében is megfontolandó lehet ilyen intézkedés, mivel az a termelés és előállítás szezonalitásából fakadóan különösen nagy mennyiségű idénymunkást foglalkoztat, továbbá az általános jellegű munkaerőhiány egyébként is erősen sújtja az ágazatot. Magyarország külföldi idénymunka-igényét mi sem érzékelteti jobban, minthogy a munkaerő tagállamok közötti szabad mozgásának korlátozása révén 2020-ban - a korábbi évek tapasztalatából kiindulva - akár 30 ezer munkás is kieshet a termelésből. A hiány különösen érzékelhető lehet az erősen kézimunkaerő-igényes zöldség- és gyümölcsbetakarítás kezdetével, legalábbis amennyiben a hiányt nem sikerül hazai erőforrásokkal pótolni” - mondta Fábián Tamás, a Deloitte agrár- és élelmiszeripari üzletágának vezető szakértője.
„A koronavírus-járvány komoly kihívást jelent az átmenetileg kieső munkaerő pótlása tekintetében is. A szükségessé váló idénymunkások rendelkezésre állásának biztosítása ugyanakkor hozzájárulhat a mezőgazdasági foglalkoztatás további „fehérítéséhez” is: várható ugyanis, hogy a közeljövőben érkező külföldi idénymunkások tekintetében fokozott ellenőrzésre kerül sor. Elképzelhető emellett, hogy a jelenlegi körülmények tovább élénkítik a mezőgazdasági vállalkozások érdeklődését a gépesítéssel, automatizálással kapcsolatos technológiai beruházások tekintetében” - tette hozzá Baranyi Gábor, a Deloitte agrár- és élelmiszeripari üzletágának igazgatója.
„A Bizottság javaslata mellett, miszerint a tagállamoknak a már bevált csatornákon keresztül meg kell osztaniuk egymással a különböző szükségleteikre vonatkozó információkat, hazai környezetben is adaptálható, specifikus intézkedésekre is szükség lehet. Ilyen lehet többek között a válság során potenciálisan munkanélkülivé váló munkavállalók - ideiglenes - mezőgazdaságba történő átterelésének elősegítése, ami megoldásként szolgálhat mind a krízis nyomán fellépő munkanélküliség mérséklésére, mind pedig a hiányzó idénymunkások pótlására” - hangsúlyozta Fábián Tamás.
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
Ismerje meg a BNO kód jelentőségét az egészségügyi diagnózisok és adókedvezmények szempontjából. Használja ki a betegszabadság kalkulátor... Teljes cikk
A közszolgálati tisztségviselők életében az illetményalap és a szabadságrendszere kiemelt jelentőséggel bír. A 2024-es minimálbér-emelkedés... Teljes cikk
Lemaradunk a visegrádi országoktól, vagy épp az élre törünk? Tényleg megelőzött minket Románia? Május 1-én uniós csatlakozásunk 20.... Teljes cikk
- A COVID-19 jelentős veszteségeket okozhat a cégeknek, amelyek azonban elkerülhetőek vagy csökkenthetőek lehetnek 6 hónapja
- Kezdődik a közvetlen támogatások előlegfizetése 8 hónapja
- Ennyit keresnek az idénymunkások 2023-ban 11 hónapja
- A mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma Magyarországon 2009 és 2022 között 12 hónapja
- Felmérés: alapelvárás lett a rugalmas munkaidő, sokakat frusztrál a munkahelyi technika minősége 1 éve
- Az elmúlt 15 év legnagyobb növekedését tapasztalták a családi cégek tavaly 1 éve
- Egy év fizetés nélküli szabadság után mondtak fel azoknak a katonáknak, akik nem oltatták be magukat covid ellen 1 éve
- Csaknem 30 milliárd forintot osztanak szét a járvány alatt dolgozó egészségügyisek között 1 éve
- Vis maior a koronavírus-járvány - a kockázatot nem a bérlőnek kell viselnie 2 éve
- A világjárványok és az energiaválság aggasztja legjobban a magyar cégvezetőket 2 éve
- Itt az új szabályozás! Teljesen megváltozik a taxisok élete 2 éve