A diák-munkavállaló munkára kötelezhetőségének problémái

A diák-munkavállaló munkára kötelezhetőségének problémái

Mind az iskolaszövetkezetek, mind ügyfeleik egyik legnagyobb problémája az iskolaszövetkezeti tagok -jellemzően felsőoktatás keretében nappali tagozaton tanulmányaikat folytató hallgatók- megbízhatatlansága. Az általános szabályok szerint munkavégzési kötelezettséggel terhelt munkavállalók esetében a munkaadó foglalkoztatási kötelezettsége, valamint az állásidőre járó bér azok, amelyek ellensúlyt jelentenek a munkavállaló munkavégzési kötelezettségével szemben. Az iskolaszövetkezeti tag munkavégzésének szabályai közül azonban az Mt. 194/A. § (4) bekezdése kivette az állásidőre járó bér intézményét.

Másik oldalról tekintve a dolgokat azonban megállapíthatjuk, hogy e kedvezmény nélkül az iskolaszövetkezetek tevékenysége ellehetetlenülne, hiszen a dolog jellegéből adódóan képtelenek minden munkavállalójukat folyamatosan foglalkoztatni. Ennek okai egyrészt piaci eredetűek -az iskolaszövetkezetek partnereinek felvevőképességében keresendők-, másrészt a tagok legfőbb elfoglaltságával, tanulmányaik folytatásával van összefüggésben. Az iskolaszövetkezetek számára azonban e kedvezménynek az ára az, hogy gyakorlatilag nem rendelkeznek legális jogi eszközzel arra, hogy tagjaikkal -munkavállalóikkal- az általuk elvállalt munkát elvégeztessék. Hatalmas koordinációs és logisztikai nehézséget jelent a szektor szereplői számára az, amikor az ügyfél által megrendelt diákok közül -annak ellenére, hogy a tagok a feladat elvégzését elvállalták, és a szükséges megállapodásokat aláírták- néhányan nem jelennek meg a megjelölt helyen és időben a munkafeladat elvégzése céljából.

Az Mt. hatályos rendelkezései alapján e diákok által okozott károkat nem is igen lehet megtéríttetni, hiszen a munkabér védelméről szóló rendelkezések reájuk is kiterjednek, valamint adott esetben -jövedelem hiányában- nincs is miből érvényesíteni velük szemben az általuk ilyen módon okozott károkat. A megbízhatatlan diákokkal szemben az iskolaszövetkezetek tehát jogi módszerekkel nem védekezhetnek.

Ezen a helyzeten javít némiképpen az Új Mt. 225. § (3) bekezdése, amelynek értelmében amennyiben a munkáltató vagy a szolgáltatás fogadója a beosztás szerinti munkaidőben nem tesz eleget foglalkoztatási kötelezettségének, a munkavállalót -azaz az iskolaszövetkezet tagját- a megállapodásuk szerinti alapbér illeti meg. Ez a rendelkezés -mindazok ellenére, hogy a szolgáltatást fogadók kezét megkötve károsan befolyásolja az iskolaszövetkezeti foglalkoztatás rugalmasságát- megteremti az erkölcsi alapját a megbízhatatlan diákokkal szembeni -kártérítési vagy fegyelmi- igényeknek.
Az ilyen igények jogi alapját az Új Mt. 56. §-ában foglalt fegyelmi felelősségi szabályok, súlyosabb esetben pedig a 179. §-ában foglalt általános kárfelelősségi szabályok teremtik meg. A munkavállaló által ilyen módon okozott károk bizonyítása azonban hosszadalmas és kétséges kimenetelű lehet, ezért célszerűbbnek látom az 56. §-ban foglalt fegyelmi felelősségi szabályok alkalmazását.

A fegyelmi következmények érvényesítését az Új Mt. 56. § (2) utolsó szavai teszik könnyen kivitelezhetővé, ugyanis a munkavállalóval szemben alkalmazható hátrányos jogkövetkezmények összege nem haladhatja meg a munkavállaló "egyhavi alapbére összegét". Az Új Mt. 223. § (3) bekezdés c) pontja alapján a munkavégzés megkezdése előtt a munkavállaló és az iskolaszövetkezet megállapodnak "az alapbérben". A hátrányos jogkövetkezményekről szóló szabályok azonban nem korlátozzák e jogkövetkezmények érvényesíthetőségét a már megkeresett jövedelem összegében, pusztán a megállapodott alapbér összege szab ennek határt. Ilyen módon egy-egy meg-nem-jelenéssel az iskolaszövetkezet diák munkavállalója akár tetemes kötelezettségekkel is sújtható. E kötelezettségek pontos mértékét a jogszabály hatálybalépése után a piac fogja kialakítani, azonban nem tartom eltúlzottnak a mulasztott naponkénti 5-7 napi átlagkeresetben meghatározott összegű hátrányos jogkövetkezményt sem. Ez minden bizonnyal jótékony hatással lesz a diák munkavállalók, ezáltal pedig az iskolaszövetkezetek megbízhatóságára.

A diák-munkavállaló által okozott károkra vonatkozó kárfelelősség szabályai

Az előző pontban említettem a megbízhatatlan diákok által okozott károkért való felelősség kérdéskörét. E felelősség elhatárolódik a fegyelmi felelősség kérdésétől, és jogalapját szintén az Új Mt. teremti meg. A szabályozás áttanulmányozása során nem látható olyan kizáró ok, amely miatt a két eltérő alapon nyugvó jogkövetkezmény egymást bármilyen módon kizárná: az 56. § a fegyelmi, a 179. § pedig a kártérítési felelősség szabályait tartalmazza. Kizárási feltételt csupán a fegyelmi felelősség szabályai tartalmaznak: az 56. § (4) bekezdése tiltja a fegyelmi felelősségként hátrányos jogkövetkezmény megállapítását azokban az esetekben, amelyeket a munkaadó felmondási okként is megjelöl.
Az iskolaszövetkezeti tag munkavállaló (a továbbiakban diák-munkavállaló) által okozott károk megtérítésének szabályait az Új Mt. 226. és 179. §§-ainak együttes értelmezéséből vezethetjük le.

A 226. § (1) bekezdése szerint a diák-munkavállaló által okozott károkat a szolgáltatás fogadója a munkavállalóval szemben érvényesítheti. A (2) bekezdés értelmezése során azonban nehézségekbe ütközhetünk. A (2) bekezdés szövege így hangzik: "A munkáltató és a szolgáltatás fogadójának megállapodása alapján az (1) bekezdésben foglalt esetben az alkalmazott károkozásáért való felelősség polgári jogi szabályait kell alkalmazni." A szöveget elemenként vizsgálva a következő értelmezésre jutottam:

1. "A munkáltató és a szolgáltatás fogadójának megállapodása alapján..." fordulat azt jelenti, hogy a felek megállapodhatnak, de ez nem kötelező, dönthetnek úgy is, hogy nem állapodnak meg.

2. "...az (1) bekezdésben foglalt esetben..." mondatrésszel (1) bekezdésben alkalmazott feltételes mód, valamint az előző pontban elemzett mondatrész értelmet nyer: az (1) bekezdésben meghatározott igényérvényesítési mód -azaz hogy a szolgáltatás fogadója a diák-munkavállalóval szemben érvényesítheti kárigényét- pusztán lehetőség. Ha a kárigényt nem a szolgáltatás fogadója, hanem az iskolaszövetkezet érvényesíti a diák-munkavállalóval szemben, akkor a 226. § nem alkalmazandó.

3. "...az alkalmazott károkozásáért való felelősség polgári jogi szabályait kell alkalmazni." kitétel az előzőekben megfogalmazott feltételrendszer beállása esetén alkalmazandó eljárást szabályozza.

Mindez azt jelenti, hogy:
- csak akkor kell a Ptk. alkalmazotti kárfelelősségre vonatkozó szabályait alkalmazni
- ha a károkozó diák-munkavállalóval szembeni igényt -az iskolaszövetkezet és ügyfele megállapodása alapján- közvetlenül a szolgáltatás fogadója érvényesíti.

Azonban e szabálynak a fenti értelmezésben nagyon kevés értelme van, ugyanis a fentiek azt jelentik, hogy a felek arról állapodnak meg, hogy a fenti esetben a felelősséget a Ptk. 348. § (1) bekezdése alapján az iskolaszövetkezet viseli. Tehát a felek megállapodhatnak arról, hogy a kárt a szolgáltatás fogadója közvetlenül a diák-munkavállalóval szemben érvényesíti, azonban e megállapodás alapján a kárt nem a diákkal, hanem az iskolaszövetkezettel szemben érvényesíti. A paradoxon nyilvánvaló.

Abban az esetben, ha a diák-munkavállaló által a szolgáltatás fogadójának okozott kárt a károsult az iskolaszövetkezettel szemben érvényesíti, az iskolaszövetkezet az általános szabályok, tehát szintén a Ptk. 348. § szerint felel. A továbbiakban az iskolaszövetkezet a kárt az Új Mt. általános szabályai, azaz a XIV. fejezet szerint érvényesítheti a diák-munkavállalóval szemben.

A jelenleg hatályos Mt. tételes szabályozása hiányában jelenleg is ez a diák-munkavállaló által okozott kár megtérítésének módja.
A fentiek fényében célszerűbbnek tartanék egy egyszerűbb és egyértelműbb szabályozást a diák-munkavállaló által okozott károk megtérítésével kapcsolatban.

A diák-munkavállaló által okozott károk különös esetei

A diák-munkavállaló munkavégzési kötelezettségének megszegésével okozott kár

A diák-munkavállalók által okozott kár egyik jellemző esete, amikor a diák-munkavállaló a közte és az iskolaszövetkezet között az Mt. 194/B. §, illetve az Új Mt. 223. § (3) bekezdése szerinti megállapodás ellenére egyszerűen nem jelenik meg a megállapodásban foglalt helyen és időben. Ahogy azt korábban említettem, az Új Mt. 56. § alapján -hatálybalépése után- az iskolaszövetkezet ilyen esetben hátrányos jogkövetkezménnyel sújthatja a diák-munkavállalót, azonban nagyon gyakran a szolgáltatás fogadójának ezen túlmutató kára is keletkezik. Ezek lehetnek olyan technológiai okok, amikor az adott feladat a szükségesnél kevesebb számú munkavállalóval nem is végezhető, ilyen esetben pl. hiába jelent meg a megrendelt diák-munkavállalók 80 százaléka, a hiányzó 20 százalék miatt ők sem tudják a munkavégzést megkezdeni. Ebben az esetben az ő állásidőre jutó bérük is az okozott kár része lesz.

Ezzel együtt, de akár ettől függetlenül is felmerülhet, hogy a megjelent kevesebb számú diák-munkavállaló az adott feladatot csak arányosan vagy aránytalanul hosszabb idő alatt tudja elvégezni, ezért a szolgáltatás fogadója -annak minden lehetséges jogkövetkezményével együtt- saját teljesítésével késedelembe esik.

A munkavégzés helyén meg nem jelent diák-munkavállalók által ilyen módon okozott károk pontos meghatározása és érvényesítése egyrészt nehéz feladat, másrészt a diák-munkavállalók által kapott munkabérrel sincs feltétlenül arányban. Azonban az Új Mt. 179. § (3) bekezdésének 2. mondata alapján "Szándékos vagy súlyosan gondatlan károkozás esetén a teljes kárt kell megtéríteni." A munkavégzési kötelezettség megszegése minden esetben kimeríti a szándékosság fogalmát, tehát e körben mérlegelés nehezen elképzelhető.

Az Új Mt. által bevezetett ilyen változások a diák-munkavállalók számára jelentős -és rejtett- veszélyeket hordoznak, és mindenképpen a felelős magatartásra nevelik az e tevékenységben leginkább érintett fiatalabb korosztályt.

A diák-munkavállaló által munkavégzési kötelezettsége során okozott egyéb károkért való felelősség kérdései

A diák-munkavállalók azonban kárt nem csupán munkavégzési kötelezettségük elmulasztásával, hanem annak teljesítése során is okozhatnak. E kérdés vizsgálatát érdemes ketté bontani: az iskolaszövetkezet és a diák kártérítési felelősségének kérdésére.



A diák-munkavállaló feletti munkáltatói jogokat az Mt. 194/C - 194/D §§-ai szabályozzák. Ennek értelmében a diák-munkavállaló feletti munkáltatói jogokat a "harmadik személy" -az Új Mt. terminológiájában a "szolgáltatás fogadója" gyakorolja, az általam korábban kifejtetteknek megfelelően. Ebből kifolyólag az iskolaszövetkezet nincs abban a pozícióban, hogy az általa vállalt, és a szövetkezeti tag munkavállalója útján a szolgáltatás fogadójánál, a szolgáltatás fogadójának utasításai alapján, irányítása és ellenőrzése alatt végzett tevékenység végrehajtását bármilyen módon befolyásolja. Így az iskolaszövetkezet erkölcsi felelősségének megalapozottsága az e körben okozott károkért nem állapítható meg. Ennek ellenére az iskolaszövetkezet az előzőekben leírtak szerint felel diák-munkavállalója által a munkavégzési kötelezettsége során okozott károkért.

E viszonylatban a felelősségi viszonyok tisztán polgári jogi természetűek, azonban a felelősség megállapítása nem lehetséges a munkajogi szabályozás ismerete nélkül. A Ptk. 348. §-a szerint a munkavállaló által okozott károkért a munkaadó -jelen esetben az iskolaszövetkezet- felelős. Azonban a Ptk. 339. - 340. §§-ai a képet jelentősen árnyalják. A Ptk. értelmezése szerint ugyanis "A polgári jogi kártérítési felelősségnek négy alapvető feltétele van: jogellenesség, felróhatóság, kár, okozati összefüggés a kár és a felróható tevékenység (mulasztás) között. A feltételek közül a jogellenesség, a kár, valamint az okozati összefüggés a kártérítési felelősség szükségképpeni elemei, hiszen bármelyik típusú kártérítési felelősség alapjai ." Az általam vizsgált esetben azonban a kár bekövetkezése az iskolaszövetkezet számára egyrészt nem felróható, másrészt megvalósul a Ptk. 340. § (2) bekezdése is: "A károsult terhére esik mindazok mulasztása, akiknek magatartásáért felelős.". A fentiekből levezethető, hogy e körben az iskolaszövetkezet felelőssége meglehetősen korlátozott.

A diák-munkavállaló felelőssége az általa okozott károkért

A diák-munkavállaló az általa okozott károkért viselt felelősségét az Mt. külön nem szabályozza. A jelenleg hatályos szabályozás az Mt. 194/F. §-a külön szabályozást csupán a diák-munkavállalónak okozott károkkal összefüggésben tartalmaz, ebből következőleg az Mt. általános kártérítési szabályait, a VIII. fejezetben foglaltakat kell alkalmazni. A jelenleg hatályos Mt. VIII. fejezetében a 167. § általános esetben -gondatlan károkozás- félhavi, munkaszerződésben foglalt megállapodás esetén másfél havi átlagkereset összegében határozza meg a munkavállaló -így a diák-munkavállaló- által okozott károkért viselt felelősségét.
E helyütt érdekes problémát vet fel az "átlagkereset" kifejezés értelmezése a diák-munkavállalók vonatkozásában. Az átlagkereset számításának szabályait az Mt. 152. §-a tartalmazza. Ezek szerint -(4) bekezdés- az átlagkereset számításánál az elmúlt 4 naptári negyedévre kifizetett munkabért kell alapul venni. Négy naptári negyedév hiányában -(5) bekezdés- a számításba vehető negyedévek, negyedévek hiányában pedig az utolsó naptári hónapokra kifizetett munkabért kell alapul venni. A (7) bekezdés legvégső esetben -azaz ha az irányadó időszak egy teljes hónapnál rövidebb- a távolléti díjat kell alapul venni.

Az adott kontextusban ez a szabályozás több kérdést is felvet. A legelső, hogy mit nevezünk diák-munkavállalók esetében "irányadó időszaknak"? Az Mt. 194/A. § szerinti munkaszerződés, vagy a 194/B. § szerinti megállapodás óta eltelt időszakot? Ezzel kapcsolatban a következő probléma, hogy a dolog jellegéből adódóan az iskolaszövetkezetet az Mt. 194/A. § (4) bekezdése értelmében foglalkoztatási kötelezettség a diák-munkavállalók vonatkozásában nem terheli, tehát előfordulhat, hogy -amennyiben irányadó időszakként a 194/A. § szerinti munkaszerződés megkötésétől számított időt vesszük, a diák-munkavállaló átlagkeresete 0.- forint lesz. Azonban, ha az irányadó időszakban több, a 194/B. § szerinti megállapodással is rendelkezik az adott diák-munkavállaló, más pozíciókban így szerzett esetleg lényegesen magasabb keresete az így számított átlagkeresetét aránytalanul megnöveli, így felelőssége nem lesz arányban az adott pozícióban kapott bérével. Amennyiben irányadó időszakként a 194/B. § szerinti, az adott harmadik személynél történő munkavégzésre vonatkozó megállapodás megkötésétől számított időt tekintjük, akkor már reálisabban határozhatjuk meg a diák-munkavállaló kártérítési felelősségének mértékét.

Azonban bármelyik módszert alkalmazzuk is, könnyen előfordulhat, hogy az irányadó időszak nem lesz egy teljes hónap. Ebben az esetben az Mt. 152. § (7) bekezdése értelmében a diák-munkavállaló számára is a "távolléti díj" összegét kell alapul venni.

A "távolléti díj" fogalmát az Mt. 151/A. § határozza meg. A távolléti díj számításánál az előzőekben taglalt, az "átlagkereset" számítása során felmerült problémákba ütközhetünk. Azonban a problémát leegyszerűsítve, és feltételezve, hogy diák-munkavállalók esetében sem túlmunkáról, sem bérpótlékról nem beszélünk, a távolléti díj összege a diák-munkavállaló személyi alapbére, amely a 194/B. § (1) c) pont szerint a megállapodás része. Azonban foglalkoztatási kötelezettség hiányában az egy hónapnál hosszabb irányadó időszakkal rendelkező, azonban az adott időszakban csupán 1-2 napot dolgozó diák távolléti díja lényegesen, akár nagyságrendekkel alacsonyabb lesz, mint azé a diák-munkavállalóé, aki munkába állása első percében okoz gondatlanul kárt, hiszen rá -irányadó időszak hiányában- a megállapodás szerinti átlagkereset összege lesz irányadó.

A fenti anomáliákat tetézi, hogy az Mt. 151/A. § (1) bekezdése a távolléti díj maghatározását úgy kezdi, hogy "Ha a munkavállalónak távolléti díjat kell fizetni...". A távolléti díj fizetés eseteit a 151. § szabályozza, azonban az iskolaszövetkezetek esetében a 194/A. § (4) bekezdése a 151. § alkalmazását kizárja.
A fenti okfejtés nyomán láthatjuk, hogy a diák-munkavállaló által gondatlanul okozott kár megtérítésének mértéke a jelenleg hatályos szabályozás alapján nem egyszerű feladat.

Az Új Mt. hatálybalépése után sem lesz sokkal egyszerűbb feladat meghatározni a diák-munkavállaló által gondatlanul okozott károkért viselt felelősségének mértékét. Az Új Mt. 179. § (3) bekezdése a korábban másfél havi átlagkereset összegéről 4 havi távolléti díjának összegében határozza meg a munkavállaló vétkesen okozott kárért viselt felelősségének mértékét, a szándékosan vagy súlyosan gondatlan módon okozott kárt a továbbiakban is teljes összegében köteles megtéríteni. Azonban ismét beleütközünk a "távolléti díj" fogalmába. Az Új Mt. 68. címe szabályozza a távolléti díj számításának szabályait. Bár az Új Mt. 148. § (1) bekezdése lényegesen egyértelműbb és egyszerűbb, mint az Mt. hasonló szabályozása -tekintettel arra, hogy az "irányadó időszakot" csupán a teljesítménybér és a bérpótlékok tekintetében kell figyelembe venni-, legalább az alapbér tekintetében nem merülhet fel az a kérdés, hogy az Új Mt. 223. § (2) szerinti munkaszerződés vagy a (3) bekezdés szerinti megállapodás megkötése óta eltelt időszakot kell-e csupán alapul venni, illetve az irányadó időszak csupán az adott megállapodás során szerzett jövedelmekre korlátozódik-e. Az új szabályozás alapján azonban továbbra sem világos, hogy -ha a diák-munkavállalóval szemben az általa okozott kárt az iskolaszövetkezet érvényesíti- akkor az adott diák-munkavállaló valamennyi, az adott időszakban fennálló megállapodásait kell-e a kártérítés alapjának meghatározásakor figyelembe venni, vagy csupán azt, amelyben a károkozásra sor került?

Úgy vélem, a diák-munkavállalók által okozott károk megtérítésére vonatkozó szabályok értelmezése érdekes jogviták tárgya lehet a jövőben.


Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - A munkaerő-piaci szolgáltatások jogi problémái: a diákmunka
2. oldal - A diák-munkavállaló munkára kötelezhetőségének problémái
3. oldal - A megállapodások által felvetett kérdések