kapubanner for mobile
Megjelent: 2 éve

15-20 százalékkal többet kerestek idén a diákmunkások

A diákok körében legkedveltebb munka a ruhabolti és drogériai kisegítés volt.

15-20 százalékkal többet kerestek idén a diákmunkások-
images

images

Idén nyáron a tavalyihoz képest 15-20 százalékkal magasabb órabérért dolgozhattak a Job Force Iskolaszövetkezeten keresztül munkát vállaló diákok, a fiatalok átlagosan 1350 forinttól induló bruttó órabérrel számolhatnak, de vannak olyan területek, ahol óránként 3000 forintot is megkereshetnek.

Míg tavaly nyáron még éreztették hatásukat a COVID-járvány miatti, 2021 eleji lezárások, addig idén ez már nem volt tapasztalható, ami megmutatkozott a diák munkavállalók iránti keresletben is. A Work Force HR szolgáltatóhoz tartozó Job Force Iskolaszövetkezeten keresztül munkát találó diákok száma idén nyáron a múlt évhez képest 30 százalékkal bővült. A kereskedelmi szektor kínálja továbbra is a legtöbb lehetőséget a tanulmányaik mellett dolgozni akarók számára, ráadásul a nyári fellendülésnek köszönhetően az ágazatnak jelentős mennyiségű plusz munkaerőre volt szüksége. Az iskolaszövetkezet által kiközvetített tanulók 42 százaléka választotta a kereskedelem által kínált lehetőségeket.

A legkedveltebb munkák a diákok körében a ruhabolti és drogériai kisegítés volt, de az egyre céltudatosabb tanulók már a leendő karrierútjukat szem előtt tartva az iskolaszövetkezet által kínált szakmai gyakornoki lehetőségek közül választottak, ezeknél a pozícióknál közel 10 százalékos túljelentkezéseket tapasztaltak.

A diák munkavállalók idei órabéreit több tényező is befolyásolta, többek között a minimálbér és garantált bérminimum növekedése, továbbá a gazdasági fellendülés okozta munkaerőhiány is. Az iskolaszövetkezeten  keresztül munkát vállaló diákok a tavaly nyárihoz képest 15-20 százalékkal magasabb órabérekért dolgozhattak idén nyáron.

A tanulók számára elérhető óradíjak szektortól és munkakörtől függően változnak, de a fiatalok átlagosan bruttó 1350 forinttól induló órabérrel számolhatnak, míg egy évvel korábban még 1100 forint körül alakult az átlag. A legkevésbé jövedelmező munkák a gyártósori, betanított pozíciók, míg a kereskedelemben a munkakörtől és műszaktól függően idén már bruttó 1350 forintos órabértől akár bruttó 2970 forintos díjig is kereshetnek a fiatalok, ami szintén jelentős előrelépést jelent 2021-hez képest, hiszen akkor 1169 és 2260 forint között volt az órabérük a kereskedelemben.

A szakmai gyakornoki programoknál tanulmányi területtől és az elvárt tapasztalattól függően bruttó 1495 forintos órabértől indul a fizetés, ami felmehet akár 3000 forintig is, a legjobban fizető munkakörök az IT szektorban voltak idén nyáron. Tavaly a szakmai gyakornoki programoknál bruttó 1260 forinttól 2300 forintig terjedhetett a diákok órabére.

A tanévkezdés természetesen mindig hoz visszaesést a munkát vállaló diákok számában, idén közel 50 százalékos mértékű volt ez, viszont az iskolaszövetkezet korábbi tapasztalatai alapján októbertől várhatóan ismét nőni kezd majd a tanulók munkavállalási kedve és év végéig, akár a nyáron dolgozók 70 százaléka is visszatérhet valamilyen formában a munka világába.

Érthető módon a munkaadók a nyári szezon után is várják a diák munkavállalókat, hiszen még mindig ez a legköltséghatékonyabb foglalkoztatási forma. Azonban tudomásul kell venni, hogy ennek a munkavállalói körnek speciális igényei vannak, ahhoz, hogy akár hosszabb távra is megtartson diákokat egy-egy cég, a legfontosabb a megfelelő rugalmasság. Az iskola mellett a középfokú tanulmányokat folytató fiatalok délutánonként és főleg hétvégén érnek rá, míg a felsőoktatásban tanulók jóval nagyobb szabadságának köszönhetően, akár napi 4-6 órában is tudnak munkát vállalni” – mondta el Czellecz Zoltán, a Work Force cégvezetője.

 

fotó: unsplash

  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Valóban többet kereshetnek a 25 év alattiak, mint az idősebb munkavállalók?

A két évvel ezelőtt bevezetett 25 év alattiaknak járó szja-kedvezmény a mai napig viták tárgyát képezi: egyesek szerint motiváló erővel bírt és... Teljes cikk

551 100 forintos kezdőfizetéssel keres munkavállalókat az ALDI a Balatonhoz

AZ ALDI mintegy 100 szezonális új munkavállalót keres, a kezdőbér több mint bruttó 550 000 forint - olvasható a cég sajtóközleményében. Teljes cikk

2000 forint az átlagos diákórabér, nyáron pedig újabb emelkedésre lehet számítani

A diákok foglalkoztatása még az egyszerűsített foglalkoztatásnál (EFO) is kedvezőbb ez a megoldás a cégek számára. Teljes cikk