Ma már szinte bármely szektorban dolgozhatnak a diákok
A felsőoktatásban tanulók szakmai kihívásokra és gyakornoki pozíciókra vágynak.
-
Budapest, 2023. június 21. - Továbbra is töretlen a diákmunka iránti érdeklődés, sőt, idén jóval korábban elindultak az előjelentkezések a nyári szezonra, mint tavaly – nyilatkozta a Job Force Iskolaszövetkezet. A vállalatok a fokozódó munkaerőhiányt diákmunkaerővel próbálják enyhíteni, így mára szinte nincs olyan szegmens, ahova ne tudnának tanulókat integrálni.
Változatlanul dübörög a diákmunka piaca Magyarországon, ráadásul idén jóval korábban elindult a szezonra való felkészülés, mint a tavalyi évben. Májustól már intenzíven érdeklődnek a diákok és a megbízók egyaránt, ami általában júliusban tetőzik, majd augusztus végére fokozatosan lecseng. „A kereset és a kínálat három részre tagolja az országot: nyugaton, főleg a Balaton térségében nagyobb a diákmunka iránti igény, mint az érdeklődés, míg keleten épp ennek az ellenkezője tapasztalható, ezekben a régiókban ugyanis a dolgozni vágyó diákok száma meghaladja az elérhető lehetőségek mennyiségét. Budapesten és az agglomerációjában továbbra is töretlen a diákmunkák népszerűsége, sőt, a tanulók többsége a nyári szünidőt is a fővárosban tölti a magas kereseti lehetőségek és a sokrétű kínálatnak köszönhetően” – mondta Papp Tamás, a Work Force HR szolgáltatóhoz tartozó Job Force Iskolaszövetkezet üzletágvezetője.
A Job Force Iskolaszövetkezet a kereskedelemben, a vendéglátásban és a turizmusban működő partnereinél tapasztal fokozódó igényt a diákok foglalkoztatására, míg a jelentkezőket általában két csoportra lehet osztani. A fiatalkorúak azokat a munkákat részesítik előnyben, amikhez nem szükséges szaktudás és tapasztalat, azonban a főiskolások és az egyetemisták továbbra is a szakmai karrierútjukat támogató ajánlatokat keresik. Mindezek ellenére az iskolaszövetkezet azt tapasztalja, hogy egyre kevésbé számít a pozíció és a feladatkör és sokkal inkább a fizetés a döntő szempont, amikor valaki diákmunkára adja a fejét. Minél magasabb az órabér, annál népszerűbb egy adott munka. Míg a tavalyi évben átlagosan 1450 forintos órabérért dolgoztak a Job Force-on keresztül munkát vállaló fiatalok, addig az idei évben akár 1750 Ft-ot is megkereshetnek óránként.

A diákok körében egyre kevésbé népszerűek a nehéz, alkalmi jellegű fizikai munkák. Az idei szezon slágermunkái egyértelműen a hazai fesztiválok által kínált lehetőségek lesznek a Job Force Iskolaszövetkezet szerint, mivel az elmúlt két évben a járvány okozta leállások miatt ez a fajta szórakozás nemcsak munkalehetőségként, hanem élménylehetőségként is kimaradt a diákok életéből.
Továbbra is munkaerőhiánnyal néznek szembe a hazai cégek, így a hirtelen fellépő létszámigényeiket diákmunkaerővel próbálják enyhíteni vagy kiegészíteni, hiszen még mindig ez a leggyorsabban felépíthető és mozgatható, valamint a legköltséghatékonyabb állománybővétési lehetőség a piacon. „Az elvárásaik tekintetében egyre rugalmasabbak partnereink, mivel egyre telítettebb a diákmunka piaca. Mára nincs olyan szegmens, ahova ne tudnánk diákmunkaerőt integrálni, ezért a vállalatok igyekeznek versenyképes lehetőségeket kínálni a diákok számára” – nyilatkozta Papp Tamás, a Job Force Iskolaszövetkezet üzletágvezetője.
A Work Force-ról
A 100 százalékban magyar tulajdonú Work Force Kft. 2003 óta foglalkozik munkaerő-kölcsönzéssel és munkaerő- közvetítéssel. Tapasztalatainak, naprakész piaci ismeretüknek, és szaktudásunknak köszönhetően olyan komplex megoldásokat biztosít, melyekkel partnereik egyre növekvő munkaerőigényeit maximálisan lefedi. Megbízói között termelő- és gyártó cégek, valamint a szolgáltató szektorban működő vállalatok egyaránt megtalálhatóak. Országszerte 9 irodával rendelkezik, 300 ügyfél számára biztosítja folyamatosan a megfelelő munkaerő rendelkezésre állását.
Ez az írás támogatott tartalom, nem a HR Portál szerkesztőségi anyaga. Az itt szereplő információk a cikk megrendelőjétől származnak.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy modern munkahely vonzerejét ma már nem csupán az esztétikus iroda vagy egy hangzatos küldetésnyilatkozat adja. A valódi elköteleződés és a... Teljes cikk
A munkaerő-kiválasztás világában a hagyományos értékelési módszerek mellett egyre nagyobb szerepet kapnak azok az eszközök, amelyek nemcsak a... Teljes cikk
A kiégés megelőzése, a fluktuáció csökkentése és a valóban befogadó cégkultúra kialakítása ma már nem pusztán HR-feladat, hanem stratégiai... Teljes cikk
- Ők adják a munkát a fiataloknak: itt vannak a legnagyobb iskolaszövetkezetek 2 hónapja
- Aki érti a fiatalokat, azé a jövő – minden, amit tudni érdemes a Pannon-Work kutatási összefoglalójában 3 hónapja
- Dolgoznak – de nincs munkájuk: így terjednek a kamuirodák 4 hónapja
- Diákmunka: ennyivel magasabb a szezonális munkák órabére, mint az állandó fix munkáké 5 hónapja
- Több jel is arra mutat, hogy egyre több a munkahelyi zaklatás 5 hónapja
- Mire kell odafigyelni, amikor a gyermek diákmunkát vállal? 5 hónapja
- Nem az anyaság tör meg egy karriert – hanem a rendszer, amely nem segít visszatérni 5 hónapja
- Elindult a Talent Bridge országos HR-esetmegoldó verseny – a jövő HR- szakembereit keressük 5 hónapja
- Debrecen száguld, a többi országrész cammog: itt tart a fizikai álláspiac 6 hónapja
- Már most keresik a diákokat a karácsonyi szezonra – ennyit lehet keresni 6 hónapja
- A kékgalléros valóság: élethelyzetek hatása a munka világára 6 hónapja



Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?