kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Átvihető-e a tavalyi szabadság 2019-re?

A munkaáltatók és a munkavállalók sokszor csak az új év kezdetén szembesülnek azzal, hogy az előző évre járó szabadság nem került teljes egészében felhasználásra. Ilyen esetben felmerül a kérdés, hogy átvihető-e, és milyen mértékben a tárgyévben ki nem adott szabadság a következő évre? - dr. Szabó Gergely írása a HR Blogon.

A szabadság átvitele a következő évre

A szabadság kiadásának főszabálya, hogy a szabadságot az esedékességének évében kell kiadni. A munkáltató kötelessége és felelőssége, hogy a szabadságot időben kiadja.

Ez abban az esetben is így van, ha a munkáltatónál uralkodó gyakorlat szerint a dolgozó döntheti el, mikor megy szabadságra. Ebben az esetben is a munkáltató kötelessége, hogy ellenőrizze, hogy mennyi szabadság került felhasználásra, és szükség esetén rendelkezzen a még fel nem használt szabadság tárgyévben való kiadásáról.

Létezik néhány kivétel a szabadság tárgyévben való kiadása alól.

Ha a szabadság igénybevétele még az esedékesség évében megkezdődik és a szabadság következő évben kiadott része nem haladja meg az 5 munkanapot, akkor a szabadságot az esedékesség évében kiadottnak kell tekinteni. Ha például a munkavállalónak a 2018. évi szabadságából az év végén adtak ki egybefüggő szabadságot úgy, hogy legfeljebb 5 munkanap átnyúlik 2019-re, ez jogszerű szabadságkiadásnak számít.

Ha a munkaviszony október 1-jén vagy azt követően kezdődött, a szabadság a következő év március 31. napjáig adható ki.

Az életkor alapján járó pótszabadságról a munkáltató és a munkavállaló megállapodhatnak úgy, hogy e szabadságnapokat a munkáltató az esedékesség évét követő év végéig adhatja ki. Erre vonatkozó megállapodást a felek mindig a naptári évre vonatkozóan köthetnek.

Kollektív szerződésben lehet megállapodni arról, hogy kivételesen fontos gazdasági érdek vagy a munkáltató működését közvetlenül és súlyosan érintő ok esetén a munkáltató a szabadság egynegyedét legkésőbb az esedékességet követő év március 31-ig adhatja ki.

A teljes cikk itt olvasható.

Fotó: Pixabay.com
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megbízási szerződés vagy munkaszerződés? Megbízási jogviszony vagy munkaviszony? - így lehet eldönteni

A legtöbb vállalkozásnál a dolgozók főként munkaviszonyban állnak. Kérdésként merül fel, hogy bizonyos munkavégzésre irányuló tevékenységeket... Teljes cikk

Jubileumi jutalom: összege, kifizetése, kinek jár?

Az állami alkalmazottak jogállásáról szóló törvény (Kjt.) alapján jár a jubileumi jutalom a közalkalmazottaknak, amelynek összege a ledolgozott... Teljes cikk

Temetési segély

Egy hozzátartozó halála nagyon komoly érzelmi terhet jelenthet. A lelki megpróbáltatáson túl pedig jelentős anyagi költség is egy temetés... Teljes cikk