kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Kárt okoz a hazatérő fiataloknak a kormány?

A 444 szerint a nemzetgazdasági tárca és az OFA nem hangolta össze a munkáját a Gyere haza fiatal! programban, ezért a legtöbb pályázót padlóra küldték anyagilag, ráadásul a hónapok óta tartó várakozás miatt az üzleti tervük is teljesen elavult. A fiatalokat külföldről csábítaná haza a kormány.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. (OFA) közös programja, a Gyere haza fiatal! 2015-16-ban, egy év alatt csak 105 fiatalt tudott hazacsábítani körülbelül százmillió forintból. Tavaly az NGM és az OFA uniós pénzből a Vállalkozz Itthon Fiatal! programmal újra megpróbálta behúzni a fiatalokat - írja cikkében a 444.

Az egyik pályázó gyorsan rájött, hogy jobban járt volna, ha Hollandiában marad. A 444 írása szerint tavaly februárban kezdte el a képzést, az üzleti tervében azzal számolt, hogy augusztusra megkapja a pénzt, és már fejleszthetik is a robotot, amit a társaival megterveztek.

A cikk szerint augusztusban kiderült, hogy rossz volt a kitöltési sablon, amiből dolgozniuk kellett, ezért az egész tervet újraíratták velük. Így pályázni sem tudtak, mert megint két hónapot kellett várniuk arra, hogy az OFA munkatársai rábólintsanak a tervre.

Már ez a kéthónapos időhúzás is nagyon kellemetlen volt, egy innovációs cégnél kimondottan necces, ha a vetélytársaik beelőzik őket valami hasonlóval, de az igazi szívózás még bőven előttük állt.

A fiatalember - akinek nevét nem közölte a 444 - és leendő üzlettársai októberben megalapították a cégüket, hogy végre el tudjanak indulni a pályázaton, de az eredményre azóta is hiába várnak. A Nemzetgazdasági minisztériumtól csak annyi választ kaptak, hogy legyenek türelmesek - írta a 444.

Cserébe minden hónapban fizetniük kell maguk után a járulékokat, miközben a cégükkel semmit sem tudnak kezdeni, amíg az NGM-ben nem döntenek a támogatásról.

A lap a kormány adatbázisára hivatkozva írja, hogy ehhez az esethez hasonlóan még 66-an pályáztak, összesen 193,1 millió forint értékben, de az NGM alá tartozó irányító hatóság fél év alatt egyetlen pályázatot sem bírált el.

A kormány 2016 januárjában indította be a programot, amivel 3 millió forintos vissza nem térítendő támogatást ígért azoknak a fiataloknak, akik Budapesten vagy Pest megyében indítanának saját vállalkozást. A pályázaton csak azok indulhatnak, akik előtte elvégzik az OFA 8 hetes képzését. Vállalkozási ismereteket tanítanak nekik, és segítenek megírni az üzleti tervüket. Külön feltétel volt, hogy munkanélküliek legyenek, és már ne járjanak iskolába.


Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - Kárt okoz a hazatérő fiataloknak a kormány?
2. oldal - Már bánják, pedig még el se kezdték
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
MFB: már lehet pályázni a kamatmentes, uniós forrású beruházási hitelre

A vállalkozások keddtől igényelhetik az uniós forrású kamatmentes beruházási hitelt, legfeljebb 100 millió forint értékhatárig - tájékoztatta a... Teljes cikk

Neumann János Program: a cél, hogy a 100 legjobb egyetem között legyen egy magyar is

Magyarország versenyképességét erősítik a Neumann János Program 340 milliárd forint keretösszegű pályázatai - hangsúlyozta Hankó Balázs, a... Teljes cikk

Már lehet pályázni a Sokszínű és Méltányos Munkahely elismerésre

A Sokszínű és Méltányos Munkahely elismerést azok az idehaza működő cégek érdemelhetik ki, amelyek a gyakorlatban is hozzájárulnak a befogadó... Teljes cikk