Keveset költenek a cégek képzésre, coachingra
A gazdasági válság következtében átrendeződött a felnőttképzési piac magánszemélyek és cégek tekintetében egyaránt. A céges képzések területén 50 százalékkal esett vissza a képzéseket saját forrásból finanszírozó vállalatok száma, ugyanakkor felértékelődött a vezetőképzés és a tehetségmenedzsment.
A vállalatok ugyanakkor felismerték, hogy a képzések elengedhetetlenek, mivel a kitűzött célokhoz és piacszerzéshez szükség van új tudásra és képzett munkaerőre, ezért a cégek esetében a vezetőképzés, a tehetségmenedzsment és a képzések hatékonyságnövelése felértékelődött. A vállalati képzések tehát továbbra is jó befektetésnek számítanak, mert azon kívül, hogy a vállalat érdekeit szolgálják, az egyén karrierjét is támogatják, ezáltal motivációs eszközként is alkalmazhatóak.
A cégek 78 százaléka egyébként úgy nyilatkozott, hogy szeretnék kihasználni a szakképzési hozzájárulás adta lehetőséget, 31 százalék szerint pedig a pályázatok nyújtotta források is célra vezetőek lehetnek.
Népszerűek a szakmai képzések
A felméréssel szinte teljesen azonosak a pénzügyi, és gazdasági képzések területén piacvezető Perfekt Zrt. tapasztalatai, mely szerint a cégek elsősorban szakmai képzésekre költöttek leginkább 2009-ben és várhatóan idén is erre fognak. A rangsor harmadik helyére a vezetői kompetenciák fejlesztése került, a coaching pedig - a korábban tapasztaltakhoz képest - még lejjebb csúszott a listán, valószínűleg költségtakarékossági szempontok miatt.
A Perfekt Zrt. tapasztalatai szerint az Országos Képzési Jegyzékben (OKJ) szereplő képzések és informatikai képzések területén is csökkent a kereslet. Utóbbinak több oka lehet: vagy a munkavállalók maguknak finanszírozzák az ilyen típusú képzéseket, vagy megfelelően ismerik, használják a különböző informatikai rendszereket, programokat.
Kiket küldnek képzésekre a cégek?
A hosszabb időtartamú OKJ-s képzések iránti alacsonyabb érdeklődés oka az lehet, hogy a vállalatok inkább a rövidebb, költségtakarékosabb képzéseket preferálják. A vizsgálatból az is kiderül, hogy a képzésekre elsősorban a középvezetőket és a diplomás munkavállalókat küldik, míg legkevésbé a fizikai dolgozók képzésére szentelnek erőforrást a vállalatok, áll a cég közleményében.
- 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége. Részletek Jegyek
- 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
Rengeteg érzelem, meggyőződés, konfliktus és öröm, egymástól tanulás és összefeszülés övezi az interkulturális szervezetek működését. A... Teljes cikk
A generatív mesterséges intelligencia (AI) térnyerésével a munkavégzéshez szükséges készségek 2030-ra várhatóan 68%-kal változnak majd... Teljes cikk
Employer branding, toborzás, munkáltatói márka, karrierút, megtartás, juttatások, bérbenchmark stb. Szinte már elcsépelt szavak, unalomig... Teljes cikk
- Váci beruházás - itt képezhetik ki az új iparágak számára szükséges munkaerőt 3 hónapja
- Megújul a Szegedi Szakképzési Centrum három iskolája 3 hónapja
- Felnőttképzés: informatikai, szakmai és nyelvtudás terén fejlődnének a legtöbben - friss kutatási eredmények 3 hónapja
- Stratégiai megállapodást kötött a Debreceni Szakképzési Centrum és a kínai CATL akkumulátorgyár 3 hónapja
- Mindenki coach, aki coachol? - avagy a life coaching sötét oldala 3 hónapja
- Újra pörög a felnőttképzés: mit és hogyan tanuljunk 2024-ben? 3 hónapja
- Így spórolhat milliókat a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásával 3 hónapja
- Net-Coach ösztöndíjas felnőttképzést indít tavasztól az NMHH 4 hónapja
- Céges belső képzések: december 31-e fontos jelentési határidő 5 hónapja
- Vegyen fel hallássérült dolgozót - segítséget kap, aki segít! 5 hónapja
- Titok, ami nem is titok: Így gondoskodhat egy vállalat munkavállalói jövőjéről! 5 hónapja