kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 11 éve

Kilencmillióba kerülnek a miniszterelnöki megbízottak és biztosok

Havonta összesen kilencmillió forintot keres a tizenegy miniszterelnöki megbízott és a két miniszterelnöki biztos. A legtöbbet, több mint kétmilliót, Fellegi Tamás volt fejlesztési miniszter, míg négyen ingyen dolgoznak közülük.

A tizenegy miniszterelnöki megbízott közül havi 997 ezer forint a díjazása Szőcs Géza korábbi államtitkárnak, aki most Orbán Viktor kulturális főtanácsadója. Ugyanennyit kap Félegyházy Megyesy Jenő korábbi denveri tiszteletbeli konzul, amiért a nyugati magyarsággal, valamint a civil és jótékonysági szervezetekkel való kapcsolattartásban segíti a kormányfőt, és Hegedűs Zsuzsanna, a Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítványt létrehozó szociológus, aki a társadalmi felzárkóztatást szolgáló stratégiák kidolgozásához ad tanácsokat.

Fellegi Tamás korábbi fejlesztési miniszter és IMF-főtárgyaló - költségátalánnyal együtt - havi 2 millió 150 ezer forintot keres. A volt miniszter jelenleg az Egyesült Államokban bejegyzett Magyarországi Kezdeményezések Alapítvány vezetője.

Hatszázezer forint jár havonta Granasztói Györgynek, a Magyar Corvin-lánc Iroda vezetőjének, Kerényi Imre rendezőnek, aki a tudatos nemzeti közjogi gondolkodás megalapozásáért és kulturális értékek megőrzéséért felel, valamint a rendszerváltás után az SZDSZ, az előző ciklusban a Fidesz képviselőjeként dolgozó Tellér Gyulának, aki a kormánypolitika társadalomelméleti háttérének tanulmányozására, politikai elemzések készítésére és tanácsadásra kapott megbízást.

Díjazás nélkül dolgozik miniszterelnöki megbízottként két fideszes képviselő: Molnár Ágnes fejlesztéspolitikai tanácsadó, a soproni kórház főigazgatója, valamint a gyermekeket és a családokat érintő ügyekben tanácsokat adó Révész Máriusz.

Ingyen végzi munkáját a hazai bányák újranyitási lehetőségét feltérképező Kasó Attila és a Normafánál épülő sportcentrum előkészítését koordináló Vincze P. Márton is.

Három megbízottnak autó is jár: Kerényi Imre egy Volkswagen Passatot használ, Szőcs Gézának és Hegedűs Zsuzsannának pedig Audi A6-ost biztosít az állam. Mobiltelefont négyen kaptak.

A kormányban két miniszterelnöki biztos dolgozik: Giró-Szász András kormányszóvivő és a kormányzati döntések végrehajtásának ellenőrzéséért felelő Halasi Tibor. Mindketten havi 997 ezer forintot keresnek. A kormányszóvivő Skoda Superbbel jár, és mobiltelefont is kapott.
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Várakozáson felül: 600 ezer forint az átlagkereset. Elindultak a bérek?

Minden elemzői várakozást felülmúltak a KSH által közzétett januári kereseti adatok. A bruttó átlagkereset 605.000 Ft, a rendszeres bruttó... Teljes cikk

A cégek 70 százaléka tervez bérfejlesztést a munkaerő megtartása érdekében

Optimistábbá váltak a magyar cégvezetők mind az ország, mind saját cégük kilátásait illetően a Niveus Consulting Group tanácsadó felmérése szerint. Teljes cikk

Mennyit keresnek a HR-esek?

Több szakterület béradatairól készített összeállítást a piacvezető munkaerő-közvetítő cég a közelmúltban. Most a HR szakmában, elsősorban... Teljes cikk