Kisebb malőr a magán-nyugdíjpénztárak körül
Közleményben hívta fel a magán-nyugdíjpénztárak tagjainak figyelmét a PSZÁF és az APEH, hogy a 2008. június 30-áig kiküldött egyéni számlaértesítők nem feltétlenül a valós helyzetet tükrözik majd. A 2007. évi tagdíjak és azok hozamai ugyanis az eddig megszokottnál később kerülnek jóváírásra a pénztártagok egyéni számláján - tudatja a Napi Online
Igaz az egyenleg kizárólag azokat tévesztheti meg, akik az informálódással nem várták meg a postán érkező értesítőt, abban ugyanis a PSZÁF által közzétettek szerint az egyéni számlákon 2007. évre ténylegesen jóváírt tagdíj és hozam összege mellett a kasszák tájékoztatásként közlik a hozzájuk az idén beérkezett, de 2007-re vonatkozó tagdíjbevallási és -befizetési adatokat is. Az egyetlen probléma ezekkel, hogy kizárólag tájékoztató jellegűek, a valódi adatok a 2009-ben kiküldött, az idei évre vonatkozó számlaértesítőben szerepelhetnek majd könyvelt tételként.
Az APEH ugyanakkor hangsúlyozza, hogy 2007 január óta folyamatosan és zavartalanul megtörtént a tagdíjbefizetések átutalása a magán-nyugdíjpénztárakhoz. Az új rendszerre való átállás kezdeti technikai malőrjei miatt csak a bevallási adatok érkeztek késéssel a pénztárakhoz. A kasszák az azonosítatlan tagdíjakat is befektetik és a befektetések hozamát a folyamatos azonosítás után a tagok egyéni számláján jóváírják, ezért a pénztártagokat ebből fakadó veszteség nem érheti. Más a helyzet azonban a választható portfólióra áttért kasszák esetében, ezeknél ugyanis nincs lehetőség a választott portfólióba fektetni az azonosítás előtt. Igaz, egyesek a késlekedésnek még örülhetnek is, hiszen a napi értékelést egyetlenként bevezetett OTP Mnyp.-nél a növekedési portfólióban eddig mutatkoztak a legnagyobb veszteségek.
Napi Online
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
Minden elemzői várakozást felülmúltak a KSH által közzétett januári kereseti adatok. A bruttó átlagkereset 605.000 Ft, a rendszeres bruttó... Teljes cikk
Optimistábbá váltak a magyar cégvezetők mind az ország, mind saját cégük kilátásait illetően a Niveus Consulting Group tanácsadó felmérése szerint. Teljes cikk
Több szakterület béradatairól készített összeállítást a piacvezető munkaerő-közvetítő cég a közelmúltban. Most a HR szakmában, elsősorban... Teljes cikk
- Nyugdíjmatek: egymillióval kevesebb adófizetővel nem lehet majd biztosítani 200 ezerrel több nyugdíjas ellátmányát 2 hete
- Foglalkoztatottság, nyugdíj, keresetek - jobban teljesítünk, mint 20 éve? 2 hete
- Varga Mihály: az év eleji 6 százalékos emelés a nyugdíjak reálértékében is növekedést jelent 2 hete
- A nyugdíjak és a keresetek értékalakulása 3 hete
- Az öregségi nyugdíj egy főre jutó átlagos összege teljes ellátás szerint járásonként 3 hete
- A nyugdíjban és egyéb ellátásban részesülők megoszlása az ellátás típusa szerint - grafikon 3 hete
- A külföldre folyósított ellátásokban részesülők száma országonként - grafikon 3 hete
- Megérkeztek a friss adatok a magyar nyugdíjakról - 24 ezren 600 ezer forintnál is több nyugdíjat kapnak 3 hete
- A 75 az új 65? - Egyre kevésbé reális, hogy valaki a hatvanas éveiben nyugdíjba vonuljon 3 hete
- Mit kell tenni a nyugdíjkorhatár betöltésével annak, aki özvegy? 1 hónapja
- Dobrev Klára: Európában Magyarországon költik a legkevesebbet a nyugdíjakra 1 hónapja