Már az inflációval is felveszik a versenyt a nyugdíjpénztári hozamok
A magánnyugdíjpénztárak többsége két számjegyű hozammal zárta az első félévet, az önkéntesek több mint harmadánál is 10 százalék fölötti árfolyam-emelkedés volt június végéig. A nyugdíjmegtakarítások így lassan már a magas inflációval is felveszik a versenyt.
Meglepően jó eredménnyel zárták az első hat hónapot a hazai nyugdíjpénztárak. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapjáról is lekérdezhető árfolyamadatok alapján az önkéntes nyugdíjpénztárak portfólióinak mindegyike pozitív hozammal fejezte be a félévet, ráadásul a 44 alapból 16 két számjegyű pluszban áll. A magánnyugdíjpénztáraknál még jobb az arány, a négy intézmény 12 alapjából nyolc ért el 10 százalékosnál magasabb hozamot - derül ki a Bank360.hu elemzéséből.
Ez azt is jelenti egyúttal, hogy a tavalyi fekete év veszteségeit lassan kezdik maguk mögött hagyni a pénztárak. Az önkéntes nyugdíjpénztárak tavaly átlagosan mínusz 6,8 százalékos hozammal zártak, az idén viszont a legnagyobb, kiegyensúlyozott alapok, amelyekben a legtöbb pénztártag megtakarítását kezelik már annyit szedtek magukra, hogy a 2022-es bukást teljesen visszanyerhették. A kiegyensúlyozott alapok hozama az első félévben ugyanis 7,34-12,87 százalék között alakult.
Már a reálhozam is alakul
Az egyre csökkenő inflációval szemben is egyre eredményesebben küzdenek a pénztárak. A legutolsó, júniusi inflációs adat 20,1 százalékos volt, ilyen hozamot 2022 júliusa óta ugyan egyik önkéntes pénztári alap sem ért el, de vannak már olyan portfóliók, amelyek 15 százalék fölötti árfolyamemelkedésen vannak túl azóta, a legjobban a Budapest Önkéntes Nyugdíjpénztár bebiztosító portfóliója áll, 12 hónap alatt 17,3 százalékot emelkedett az árfolyama. A magán-nyugdíjpénztári alapok negyede ért el 15 százalék fölötti hozamot 12 hónap alatt, a Budapest klasszikus alapja viszi a prímet 17,9 százalékos árfolyamemelkedéssel.

Az önkéntes nyugdíjpénzátrak féléves hozama
2023-ban viszont az év elejétől nézve a KSH átlagosan 4,6 százalékos áremelkedést mért, ezt a legtöbb pénztári portfólió hozama meghaladta. A magán-nyugdíjpénztári portfóliók mindegyikének nyeresége bőven meghaladja az áremelkedést az idén, vagyis azok a pénztártagok, akik most mennének nyugdíjba, hónapról hónapra több reálhozamot vehetnek majd fel, ha várnak a visszalépéssel - írja elemzésében a Bank360.hu.
Egyéves időtávon viszont még mindig nincs reálhozam sehol, de ha csökken az infláció, és a pénztárak jó teljesítménye kitart, akkor az idén erre is lehet esély. Az állampapírokat tartó portfóliók abból nyerhetnek sokat, hogy a magyar állampapírpiacon esnek a hozamok. Sok klasszikus és kiegyensúlyozott portfólió ért el emiatt jó teljesítményt.
A leggyengébb is kétszámjegyű hozammal dicsekedhet
A magyarországi részvénypiacon is kedvezően alakultak az árfolyamok, ez főleg a magánnyugdíjpénztárakat segítette, mivel az ilyen intézményeknél korlátozott a külföldi befektetések aránya. Azok az alapok vannak valamelyest lemaradva, amelyek sok külföldi eszközt tartanak, a júniusban is tapasztalt forinterősödés ezeknek a portfólióknak visszavett a teljesítményéből.

A magánnyugdíjpénztárak féléves hozama
A 2022. júliusa óta tartó 12 hónapban elvétve akadt csak olyan nyugdíjpénztári portfólió, amelyiknek a hozama nem haladta meg a 10 százalékot. Az önkéntes pénztáraknál ezek többnyire valamilyen trendkövető alapok, amelyektől hosszú távon azt várják, hogy jobban teljesítenek majd egy átlagos növekedési portfóliónál. A leggyengébben teljesítő alap (MKB klasszikus portfólió) is 10,63 százalékot emelkedett.
Fotó: unsplash.com
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Felmerült a férfiak kedvezményes nyugdíjának lehetősége a Nők40 mintájára, de a szakértői számítások szerint ez komoly költségvetési terhet... Teljes cikk
A svájci indexálás egy olyan nyugdíjemelési módszer, amely nemcsak a pénzromlást (inflációt), hanem a gazdaság teljesítményét, pontosabban a... Teljes cikk
A nyugdíj melletti munkavállalás az utóbbi években az egyik legkedvezőbb foglalkoztatási formává vált Magyarországon, mind a munkavállaló, mind a... Teljes cikk
- Az X generáció fele kénytelen lesz elhalasztani a nyugdíjba vonulást 3 napja
- Az öregségi nyugdíj egy főre jutó átlagos összege teljes ellátás szerint járásonként 1 hete
- Felmérés: a cégek számára versenyelőnyt jelenthetnek a hosszútávú munkavállalói ösztönzőprogramok 1 hete
- A saját jogon járó nyugdíjban és ellátásban részesülők száma nemek és a teljes ellátás összege szerint 1 hete
- A főbb nyugdíjellátások átlagos összege Magyarországon - grafikon 1 hete
- Egyre nagyobb a szakadék az átlagnyugdíjak és az átlagbérek között 2 hete
- A nyugdíjban és egyéb ellátásban részesülők aránya vármegyénként - grafikon 2 hete
- A nyugdíjban és egyéb ellátásban részesülők száma az ellátás típusa szerint - grafikon 2 hete
- Adójóváírás a minimálbér után: fordulat jön a bérekben? – A Tisza terve számokban 2 hete
- Jön a Férfiak40? – inkább a rugalmas nyugdíj lehet a megoldás 3 hete
- Svájci indexálás: így maradtak el a magyar nyugdíjak a bérektől 3 hete

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?