kapubanner for mobile
Megjelent: 3 éve

Koronavírus: kérik vissza a buszsofőrök a kordont

A tavasszal már bevált első ajtós kordonok visszaállítását és a maszkviselés alóli felmentést kéri a közösségi közlekedésben dolgozó sofőrök számára az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ).

A tavasszal bevezetett és igazoltan jól működő óvintézkedések visszaállítását kéri az operatív törzstől az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ).

Mint Facebook-oldalukon írják, a második hullám kezdete óta várják, hogy ismét zárják el kordonnal a járművek első ajtajait.

A városi közlekedésben rendszeresített járműveken csak részben került kialakításra zárt vezetőfülke, sok esetben csak részleges (amolyan szélfogó műanyag) vagy semmilyen védelem nincsen - érvelnek.

Az EKSZ szeretné elérni azt is, hogy a járművezetőknek ne legyen kötelező maszkot viselniük. Erre ugyancsak a nagyobb biztonság kedvéért van szükség: a maszk ugyanis már alapesetben is okoz látótér kiesést. Fokozottan veszélyes a maszkviselés a szemüveges dolgozók esetében, mert kilégzéskor párásodhat a szemüvegük.
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Komáromi akkumulátorgyár: nem volt veszélyes anyag, nem tudják, miért fájt a fejük a kórházba került dolgozóknak

Nem volt veszélyes anyag a levegőben a komáromi akkumulátorgyár területén. Március 31-én fejfájásos panaszok miatt nyolc alkalmazottat kórházba... Teljes cikk

Megújult honlapról érhető el a munkavédelmi szakemberek adatbázisa

Új struktúrával, modernebb megjelenéssel érhető el a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatás-felügyeleti és munkavédelmi... Teljes cikk

Jelentősen emelkednek a munkavédelmi és munkaügyi bírságok márciustól

A kormány megvédi a magyar munkahelyeket, ezért kiemelten kezeli a foglalkoztatáshoz kapcsolódó szabálytalanságok megelőzését is - hangsúlyozta... Teljes cikk