kapubanner for mobile
Megjelent: 10 éve

Köz- és külföldi munka nélkül 400 fővel csökkent a foglalkoztatás

A Portfolio.hu úgy számol, ha 2013 első három negyedévének foglalkoztatás-bővüléséből kivonjuk a közmunkát és a külföldi munkát, akkor elveszik a növekedés: sőt, mínusz 400 fő a változás, ami jóindulattal is csak stagnálásnak nevezhető.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) összefoglalót adott ki 2013 első három negyedévének munkaerő-piaci adatairól, amelyből kiderül, hogy hányan dolgoztak külföldön az adott időszakban, és hogy ez mekkora változás a korábbi időszakokhoz képest.

A publikált adatok szerint 2013. I-III. negyedévében 3 millió 912 ezren voltak foglalkoztatottak (a 15-74 éves népességben). Átlagosan 97,5 ezren voltak azok, akik külföldön dolgoznak, de a hazai statisztikában foglalkoztatottnak számítanak, mert rendelkeznek hátrahagyott magyarországi háztartással (rajtuk kívül nem tudunk azokról, akikről nem számol be magyarországi családtagjuk, illetve azokról, akik több mint egy éve dolgoznak külföldön). Az előző év azonos időszakához képest az így külföldön dolgozók száma 18,3 ezer fővel emelkedett – ez alapján kiszámítható, hogy a hazai számokat hogyan módosították.

A közfoglalkoztatottak pedig átlagosan 118,6 ezren voltak ugyanekkor, az év első három negyedévében, 27,3 ezer fővel többen az egy évvel korábbihoz képest.

Ha ezt a kettőt, a külföldön dolgozók számának növekedését és a közfoglalkoztatottak számának növekedését levonjuk a foglalkoztatás összesen 45,2 ezer fős I-III. negyedévi bővüléséből, akkor azt láthatjuk, hogy a növekedésből nem sok marad, sőt mínusz négyszáz fő lenne a foglalkoztatás változása, azaz inkább stagnálásról beszélhetnénk – vonja le a következtetést a lap.

Portfolio.hu
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Stagnáló munkaerő-felvétel? - Erre számíthatunk idén a munkaerőpiacon

Bár a hiányszakmákban nem kérdés, hogy továbbra is keresik a cégek a munkaerőt, más területeken ez nem ilyen egyértelmű. Egyesek szerint... Teljes cikk

"Európában nagyon nehéz lett egy családot eltartani egy jövedelemmel" - avagy miért dolgozik több európai nő mint amerikai?

Gazdasági és társadalmi tényezők állnak a hátterében annak a ténynek, hogy több nő keres állást Európában mint Észak-Amerikában. Szerepet... Teljes cikk

Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk?

A KSH szerint 2004 és 2023 közt közel 824 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami 21%-os bővülést jelent. A növekmény nagy részét a... Teljes cikk