KSH: csökkent a reálkereset
Az idei év első két hónapjában a reálkereset (a fogyasztóiár-index 3,1 százalékos növekedése mellett) 4,3 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva.
2009 január-februárban a költségvetési szférában 708 ezren, a versenyszférában mintegy 1 millió 885 ezren dolgoztak. Ez a megfigyelt körben foglalkoztatottak 3,0 százalékos csökkenését jelentette az előző év azonos időszakához képest. A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 193 200 forint volt, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 189 300 forintot, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóké 205 900 forintot ért el.
Csökkenő fizetések
Nemzetgazdasági szinten a bruttó keresetek 1,5 százalékkal voltak alacsonyabbak, mint az előző év január-februárjában. Ezen belül a versenyszférában 4,2 százalékkal növekedtek az átlagkeresetek, a költségvetés területén pedig a 13-ik havi illetmény kifizetési szabályainak változása miatt 13,4 százalékkal maradtak el az előző évitől. Jelentősen felülmúlták az előző év azonos időszaki kifizetéseket az energiaipar (11,4 százalék), az ingatlanügyletek (10,8 százalék), az információ és kommunikáció (6,0 százalék), valamint az építőipar (5,7 százalék) január-februári keresetei. A tavaly februári kiemelkedően magas jutalmak kifizetése miatt viszont mintegy 8 százalékkal maradt el attól a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágé. A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) kereset az év első két hónapjában átlagosan 4,7 százalékkal haladta meg az előző év január-februárit, a versenyszférában dolgozók alapbére 5,2 százalékkal, míg a költségvetési szféra alkalmazottainak alapilletménye átlagosan 3,2 százalékkal lett magasabb.
A nemzetgazdasági átlagos nettó kereset 119 300 forint volt, ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 88 ezer forintnak, a szellemi foglalkozásúaké 151 800 forintnak felelt meg. A nettó kereset így átlagosan 1,3 százalékkal volt alacsonyabb az előző évinél; ezen belül a versenyszférában 2,7 százalékos növekedés, a költségvetési szervezeteknél pedig 10,4 százalékos csökkenés jelentkezett. A 204 200 forintos nemzetgazdasági szintű átlagos havi munkajövedelem 0,7 százalékkal maradt el az előző év január-februárját jellemzőtől. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 5,4 százalékot tett ki.
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Nem a pénzügyi korlátok, hanem a tehetségek megtalálása a legnagyobb kihívás a cégek toborzásában. A megtartásban sem a fizetés az első számú... Teljes cikk
A bérek átláthatóságáról szóló európai uniós irányelv hamarosan részletes jelentésre kötelezi a közép- és nagyvállalatokat a női és a... Teljes cikk
Minden elemzői várakozást felülmúltak a KSH által közzétett januári kereseti adatok. A bruttó átlagkereset 605.000 Ft, a rendszeres bruttó... Teljes cikk
- Kiderült, mennyire dolgoznak hatékonyan a magyar fehérgallérosok 4 hete
- Semmit nem lehet már rutinból csinálni - Sándorné Bosnyák Ágnes, a DENSO HR menedzsere 2 hónapja
- Várakozáson felül: 600 ezer forint az átlagkereset. Elindultak a bérek? 2 hónapja
- Nagyot nőtt a takarítócég, már több mint 11 ezren dolgoznak náluk: létszámtrendek 2 hónapja
- Megéri zeneszerzőnek lenni? - infláció értéke alatt tudtak csak nőni a szerzői jogdíjak 2 hónapja
- Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat 3 hónapja
- Csak minden második fiatal munkavállaló érzi úgy, hogy stabil az állása 4 hónapja
- Felpörgött a monori akkugyártó, átrendeződés a MÁV Csoportnál - létszámtrendek 4 hónapja
- Melyek a legnagyobb üzleti szolgáltatóközpontok? - Itt a lista 4 hónapja
- Munkahely van, már csak dolgozó kellene 5 hónapja
- A reálkeresetek változása 2022 óta 5 hónapja