6 százalék felett lehet a reálkeresetek emelkedése 2018-ban?
Idén hat százalék felett alakulhat a reálkeresetek emelkedése a Nemzetgazdasági Minisztérium számításai szerint - írja az MTI.
Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára szerint a bruttó és a nettó bérek emelkedésének ennél nagyobb mértékűnek kell lennie, ha van egy kis infláció.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legutóbbi kereseti statisztikáiról elmondta: egyes területeken verseny alakult ki a jól képzett szakemberek iránt, ez a keresletnövekedés a fizetések emelkedését hozta. Erre reagált a kormány 2016 végén a hatéves bérmegállapodással, amelyben a munkavállalók és a munkaadók szervezeteivel meghatározták a mértéket, amely ösztönzést adhatott a béremelkedésnek. A minimálbér és a garantált bérminimum eddig soha nem látott mértékben emelkedett 2017. január elsejétől 15, illetve 25 százalékkal. Ez folytatódott idén év elejétől is, a minimálbér 8 százalékos, a garantált bérminimum további 12 százalékos emelkedésével.
A bérmegállapodás a bérekre rakódó adóterhek jelentős csökkentését is tartalmazta, amit tavaly elsősorban béremelésre fordítottak a vállalatok - mondta, hozzátéve: 2018. január elsejétől újabb jelentős csökkenés volt, és bizonyos feltételek megvalósulása esetén még 4 éven keresztül csökkenni fog a bérekre rakódó adó mértéke.
MTI

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?