Már 50 ezren megkapták a 219 ezer forint önfoglalkoztatási támogatást
Mostanáig több mint 10 milliárd forintot fizettek ki az önfoglalkoztatóknak, az Önfoglalkoztatók kompenzációs támogatására beérkezett igénylések száma meghaladta a 60 ezret. A kormányhivatalok közel 50 ezer kérelmezőnek ki is fizették a 219 ezer forintos egyszeri támogatást.
Az eddig regisztrált mintegy 13 milliárd forintos igényből több mint 10 milliárd forintot már folyósítottak a bankszámlákra - közölte Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
Az Önfoglalkoztatók kompenzációs támogatásában főként azok a kiskereskedelemben, turizmus-vendéglátásban, szálláshely-szolgáltatásban vagy szabadidő ágazatokban tevékenykedő vállalkozók részesülhetnek, akik alkalmazottak hiányában korábban nem pályázhattak ágazati bértámogatásra. Az átmeneti korlátozásokkal érintett 56 főtevékenység valamelyikét folytató önfoglalkoztatók a garantált bérminimummal megegyező összeget kaphatnak. A 219 ezer forintos egyszeri támogatás mások mellett a fodrászok, szépségiparban dolgozók, szálláshely-szolgáltatók, előadóművészek és autósiskolai oktatók számára könnyíti meg az újraindulást.
A legtöbb kérelem továbbra is a fővárosból, Pest, Hajdú-Bihar, Győr-Moson-Sopron és Borsod-Abaúj-Zemplén megyékből érkezett be. A legnagyobb számban a fodrászok, kozmetikusok éltek a lehetőséggel, az igénylők közül mintegy 25 ezren szépségápolással foglalkoznak. A bírálatok és kifizetések folyamatosak, a kérelmeket a veszélyhelyzet végéig lehet benyújtani a járási hivatalok foglalkoztatási osztályaira.
- 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. Részletek Jegyek
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
Ismerje meg a BNO kód jelentőségét az egészségügyi diagnózisok és adókedvezmények szempontjából. Használja ki a betegszabadság kalkulátor... Teljes cikk
A közszolgálati tisztségviselők életében az illetményalap és a szabadságrendszere kiemelt jelentőséggel bír. A 2024-es minimálbér-emelkedés... Teljes cikk
Lemaradunk a visegrádi országoktól, vagy épp az élre törünk? Tényleg megelőzött minket Románia? Május 1-én uniós csatlakozásunk 20.... Teljes cikk
- Elvárható a szülőktől, hogy gyermekeiket 24 éves korukig anyagilag támogassák 2 hónapja
- 5 milliárd forintos forrásból indul bérfejlesztő program kkv-knak 4 hónapja
- A COVID-19 jelentős veszteségeket okozhat a cégeknek, amelyek azonban elkerülhetőek vagy csökkenthetőek lehetnek 6 hónapja
- Hogyan váltunk az elmúlt 150 évben jól fésültté? - a fodrászat története Budapesten 9 hónapja
- Jobbik: magyar adófizetői pénzből ne vendégmunkások foglalkoztatását támogassa a kormány! 10 hónapja
- Egyszerűsödnek a beruházási támogatások feltételei, még több munkahely jöhet létre 10 hónapja
- Pécsen adták át a japán Seiren csoport első európai gyáregységét 12 hónapja
- Felmérés: alapelvárás lett a rugalmas munkaidő, sokakat frusztrál a munkahelyi technika minősége 1 éve
- Készházakat gyártó üzem és 50 új munkahely jön létre Sóskúton 1 éve
- Spanyolországban bértámogatást kapnak a négynapos munkahétre átálló cégek 1 éve
- Az elmúlt 15 év legnagyobb növekedését tapasztalták a családi cégek tavaly 1 éve