kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Meg kell nyerni a fiatalokat a szakképzésnek

Nagyobb figyelmet kellene fordítani a szakképzettség előtt álló fiatalok megszólítására - hangsúlyozta Szalai Piroska, a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány kuratóriumi elnöke az M1 aktuális műsorában.

images

images

A szakértőt annak kapcsán kérdezték, hogy sok ágazatban hiányzik a szakképzett munkaerő. Szalai Piroska elmondta: Magyarországon a 15-24 éves korcsoportban még mindig kevesebben dolgoznak, mint sok más uniós országban. Mindössze 2,1 százaléknyi azon fiatalok aránya, akik képzés mellett dolgoznak, pedig jó "tartalékot" jelenthetnének az ágazatokban - jegyezte meg.

A szakember elmondta: ezek a fiatalok részmunkaidőben, illetve eltérő munkarendben tudnának dolgozni. Ezért a munkaadóknak nem csak heti 40 órás munkaerőt kellene keresniük, hanem meglévő foglalkoztatottjaik átcsoportosításával, fejlesztésekkel a fiatalokat is be kellene vonniuk a munkatevékenységbe.

MTI
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Fordított állásbörzét tartanak a Pécsi Tudományegyetemen

A cégek képviselői a jövőbeni gyakornokaikat, munkavállalóikat is megtalálhatják a rendezvényen. Teljes cikk

Bódis László: a doktori képzés kulcsfontosságú az innovációban

Magyarország akkor képes egyre jobban teljesíteni az innováció területén, ha kiemelt figyelmet kell fordít a doktori képzésben résztvevő... Teljes cikk

Tízből hat fiatal döntött a szakképzés mellett

A legtöbben idén is a technikumokat választották az általános iskola nyolcadik osztályának elvégzését követően, tízből hat fiatal döntött a... Teljes cikk