kapubanner for mobile
Megjelent: 11 éve

Megszavazták a pedagógus-béremelést, van akinek mégis csökkenni fog a bére

A pedagógus-életpálya rendszere és a béremelés már az idei tanévkezdéskor kiterjed majd a köznevelési intézményekben pedagógus munkakörben foglalkoztatott valamennyi munkavállalóra, írja a Népszabadág. Mégis lesz olyan tanár, aki kevesebbet fog hazavinni.

images

Az eredeti, 2011-es köznevelési törvénybe foglalt béremelés 60 százalékát kapják meg az idei tanévkezdéskor a pedagógusok, amit a következő négy évben évente 10 százalékos emelés követ - ezt tartalmazza a pedagógus-életpálya kiterjesztését is megába foglaló törvény, amit kedden fogadott el a parlament. A béremelést ugyanakkor kiterjesztették valamennyi, a köznevelési intézményekben pedagógus munkakörben foglalkoztatott munkavállalóra.

A kormány javaslatát 257 igen, 34 nem szavazattal és 2 tartózkodással fogadták el; a Fidesz és a KDNP frakción kívül 27 szocialista képviselő is igennel szavazott; az MSZP frakció többsége nem vett részt a szavazásban, a jobbikosok nemmel szavaztak.

A módosítás új munkabeosztást is tartalmaz, átalakítják továbbá a heti kötelező óraszámokat is. A többlettanítással járó óradíjat megszűntetik, ezt speciálisan a pedagógiai munkára kidolgozott értékelési és minősítési rendszer váltja fel.

A módosítás költségvetési többletigénye idén 32,5 milliárd forint, jövőre 152,9 milliárd forint. A 2011-ben tervezett bér 60 százalékát kapják most az érintettek, ami átlagosan 34 százalékos bérnövekedést jelent. A kormany.hu oldalon közzétett táblázat szerint főiskolai végzettség esetén a mindenkori minimálbér 157,8 százalékával számolva a bérek 154 644 és 293 ezer 824 forint közöttiek. Egyetemi végzettséggel a mindenkori minimálbér 172,9 százalékával számolva az alsó határ 169 ezer 442, a felső pedig 321 ezer 940 forint. A pótlékokat tartalmazó táblázat szerint intézményvezetők esetében főiskolai végzettséggel 123 ezer 715, egyetemi végzettséggel 135 ezer 554 forint jár. Az osztályfőnöki, kollégiumban csoportvezetői pótlék 46 ezer 393, illetve 50 ezer 833 forint lehet. A két kategóriában a munkaközösség-vezetői pótlék 15 ezer 464, illetve 16 ezer 944, míg intézményvezető-helyettesi 61 ezer 858, illetve 67 ezer 777 forint lesz. Jövő szeptemberben újabb 10 százalékos növekedés várható, és további hasonló arányú emelések következnek minden év szeptemberében, amíg a 100 százalékot el nem érik. 2016 januárjáig ez 200,6 milliárdot jelent a költségvetésnek - fűzte hozzá a miniszter. A változások ugyanakkor 2015. szeptember 1-től kiterjednek az intézményekben a nevelői-oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben, pedagógus szakképzettséggel rendelkezőkre is.

Mégis lesz akiknek csökken a fizetése: Pokorni Zoltán, a az oktatási bizottság fideszes elnöke és képviselőtársai ugyan benyújtottak a köznevelési törvény módosításához dokumentumokat, kedd reggelre a képviselők - valószínűleg a kormány és a frakcióvezetés nyomására - visszavonták az indítványokat, írja a hvg.hu. Pokorni és társai azt szerették volna elérni, hogy bekerüljön a törvénybe egy garancia arról, hogy senkinek nem csökkenhet a fizetése szeptember 1-től. Egyrészt visszacsempészték volna a törvényszövegbe a többszakos pótlékot (az alapilletmény az 5-10 százaléka, főiskolai végzettség esetén havi bruttó 7,7-15,4 ezer forint), másrészt egy konkrét garanciát is beépítettek volna, rögzítve, hogy az újonnan megállapított illetménye senkinek nem lehet alacsonyabb, mint a korábbi.

Kedd reggel Hoffmann Rózsa köznevelési államtitkár sajtótájékoztatón ismételte meg, hogy szerinte szeptember 1-től csak mintegy négyezer pedagógus fizetése lesz kevesebb, főleg olyan vezetőké, akik jelenleg kiemelten magas, akár 800 ezer forint feletti jövedelemmel rendelkeznek. Ennek fenntartását a mostani béremelésen keresztül nem tudják vállalni, de egyedi vizsgálat alapján minden jogos kompenzációt megad számukra a kormányzat.

Bár Pokorni visszavonta a két módosító indítványt, az egyikről mégis szavazott a parlament. A jobbikos Farkas Gergely ugyanis bejelentette, hogy sajátjaként fenntartja a fizetéscsökkenés elleni garanciáról szóló indítványt, és név szerinti szavazást kér róla. A név szerinti szavazáson a kormánypártiak (73 igen 222 nem, illetve 5 tartózkodás mellett) elutasították az indítványt, az ellenzék gúnyosan meg is tapsolta Hoffmannt, mikor kimondta a nemet. Pokorni Zoltán tartózkodott.

Bár Hoffmann szerint csak az extrém nagy vezetői fizetések csökkenhetnek az új, szeptember 1-től érvényes bérrendszerben, ez valószínűleg nem igaz. A hvg.hu által korábban bemutatott példák közt szerepelt egy 53 éves, egyetemi végzettségű tanár, aki jelenleg bruttó 293 350 forintot keres. Az új rendszerben az ő fizetése - főleg a túlórapénz és a többszakos pótlék hiánya miatt - bruttó 227 436 forintra csökken. A hasonló cipőben járók valószínűleg október elején szembesülnek majd azzal, hogy rosszul jártak.

Népszabadság, hvg
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Várakozáson felül: 600 ezer forint az átlagkereset. Elindultak a bérek?

Minden elemzői várakozást felülmúltak a KSH által közzétett januári kereseti adatok. A bruttó átlagkereset 605.000 Ft, a rendszeres bruttó... Teljes cikk

A cégek 70 százaléka tervez bérfejlesztést a munkaerő megtartása érdekében

Optimistábbá váltak a magyar cégvezetők mind az ország, mind saját cégük kilátásait illetően a Niveus Consulting Group tanácsadó felmérése szerint. Teljes cikk

Mennyit keresnek a HR-esek?

Több szakterület béradatairól készített összeállítást a piacvezető munkaerő-közvetítő cég a közelmúltban. Most a HR szakmában, elsősorban... Teljes cikk