Munkabékét szeretnének a bértárgyalásokon az állami nagyvállalatok
A Stratégiai Közszolgáltató Társaságok Országos Szövetsége (Stratosz) úgy döntött, hogy a nagyvállalatok egységes álláspontot képviselnek az állami szférában zajló bértárgyalásokon, ezzel is segítve a kormányt a bérmegállapodások megkötésében, a hosszú távú munkabéke megteremtésében és fenntartásában - közölte a Stratosz szerdán az MTI-vel.
Kiemelték: a Stratosz munkaadói érdekképviseletként - a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által kiadott iránymutatásnak megfelelően - megfogalmazta az állami tulajdonban álló vállalatok 3 évre vonatkozó, az érintett szakszervezetekkel közösen elkészítendő bérmegállapodás-tervezettel kapcsolatos elvárásait.
A Stratosz tagvállalatai az elfogadott elvek mentén egyedileg kezdik meg a bértárgyalásokat.
MTI
- 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége. Részletek Jegyek
- 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
Bár a hiányszakmákban nem kérdés, hogy továbbra is keresik a cégek a munkaerőt, más területeken ez nem ilyen egyértelmű. Egyesek szerint... Teljes cikk
Gazdasági és társadalmi tényezők állnak a hátterében annak a ténynek, hogy több nő keres állást Európában mint Észak-Amerikában. Szerepet... Teljes cikk
A KSH szerint 2004 és 2023 közt közel 824 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami 21%-os bővülést jelent. A növekmény nagy részét a... Teljes cikk
- 1000 eurós minimálbér lesz pár éven belül Szlovákiában? 2 hónapja
- Újabb bérajánlatot tett a dolgozóknak az Audi Hungária 2 hónapja
- Extra támogatással segítik a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató cégeket 2 hónapja
- Nincs megállapodás, kedden is folytatják a sztrájkot a buszsofőrök 2 hónapja
- Mától ismét sztrájkolnak a buszsofőrök 2 hónapja
- Márciusban 70, áprilisban 200 milliárd forintos kerettel indul foglalkoztatási program 3 hónapja
- Íme a kormány terve a 300 ezer főnyi munkaerőpiaci tartalék mozgósítására 3 hónapja
- Megkezdődött a Lufthansa földi személyzetének sztrájkja 3 hónapja
- Volánbusz: sztrájkot szervez a szakszervezet január 28-ára és 29-ére 4 hónapja
- Sztrájkot hirdetett a pécsi buszvállalatnál az egyik szakszervezet vasárnapra és hétfőre 4 hónapja
- Eldőlt, mennyivel emelkedik a BKM dolgozóinak bére 4 hónapja