Nagyítóval is alig találni állástalanokat Magyarországon
A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) gyorsjelentése szerint 2022 júniusában 230 ezer álláskeresőt tartanak nyilván. Egészen egy hónappal ezelőttig a 2019 decemberi volt minden idők legjobb adata több mint 235 ezer emberrel.
Május után júniusra is igaz, hogy még sosem volt kevesebb álláskereső Magyarországon - közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM).
A legfrissebb adat szerint 230 ezernél alig több a munkanélküliek száma.
Egészen egy hónappal ezelőttig a 2019 decemberi volt minden idők legjobb adata több mint 235 ezer emberrel, idén májusban új csúcsként 234 ezer alá esett a mutató, a június még nagyobb csökkenéssel hozta el a valaha volt legalacsonyabb értéket.
Az álláskeresők 2010 elején még több mint 660 ezren voltak. A járványhelyzet okozta átmeneti megugrás 370 ezernél tetőzött, 2020 nyarához viszonyítva tehát 140 ezres, idén február óta pedig folyamatos a mérséklődés - közölte a minisztérium.
A foglalkoztatás a vírusválság és az ukrajnai háború dacára dönt rekordokat Magyarországon, a teljes gazdaságban és a versenyszférában is többen dolgoznak, mint valaha. A munkanélküliség harmada a 2010-es szintnek, a magyar adat a hatodik legalacsonyabb az Európai Unióban.
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
A mesterséges intelligencia már érzékelhetően jelentős hatással bír az IT munkaerőpiacra is, így számos változást hozhat magával az idei évben.... Teljes cikk
A magyar munkavállalók bizalmi attitűdje 2023-ban kiegyensúlyozott és stabil volt, emellett bizakodásra adhat okot, hogy idén akár már javuló... Teljes cikk
Egy hónap alatt 160, egy év alatt több mint ezer fővel növelte létszámát a dél-koreai akkugyártó, a Shinheung Sec EU Kft. Monoron. A MÁV Csoport... Teljes cikk
- Vitályos Eszter: az egyik legfontosabb kihívás a munkaerőpiaci aktivitás további növelése 2 hónapja
- Tovább csökken a foglalkoztatottak száma, 222 ezren voltak munka nélkül januárban 3 hónapja
- 2023-ban nőtt a munkanélküliek és a foglalkoztatottak száma is 4 hónapja
- A foglalkoztatási ráta az ország vármegyéiben - grafikon 4 hónapja
- Nőtt a törökországi munkanélküliség 4 hónapja
- Novemberben csökkent a munkanélküliség az euróövezetben és az EU-ban 5 hónapja
- Egy év alatt 18 ezer fővel emelkedett a foglalkoztatottak száma 5 hónapja
- KSH: 207 ezren voltak munka nélkül 2023 novemberében 5 hónapja
- Így változott a foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban decemberben 5 hónapja
- Célzott programokat fog kidolgozni a kormány a munkaerő-tartalék kihasználásához 5 hónapja
- Nyilvántartott álláskeresők száma Magyarországon 2020 és 2023 novembere között 6 hónapja