NFSZ: 5,3 százalékkal csökkent az álláskeresők száma az előző hónaphoz képest
Októberben 43 500 volt a 25 év alatti és 75 600 az 55 év feletti álláskeresők száma.
A foglalkoztatási szolgálat a honlapján közölte, hogy októberben az előző év azonos időszakához képest az álláskeresők száma 27,9 százalékkal, több mint 66 700-zal nőtt. Az év tizedik hónapjában a nyilvántartott álláskeresők aránya a gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva 6,6 százalék volt, a munkavállalási korú népességhez mért relatív ráta pedig 4,6 százalék. A legalacsonyabb arányt Győr-Moson-Sopron megyében mérték.
Októberben 36 600 álláskereső kérte nyilvántartásba vételét a járási, kerületi hivatalnál, 12,2 százalékuk első alkalommal regisztrált. Az új belépők száma az előző év azonos időszakához képest 5,8 százalékkal csökkent. Az álláskeresők 8,5 százaléka, 26 000 volt pályakezdő. A legtöbb álláskereső pályakezdő fiatalt Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében tartották nyilván, de Hajdú-Bihar, Baranya és Somogy megyében is jelentős volt a számuk.
Az álláskeresők 26 százaléka, 79 200 ember, több mint egy éve keresett munkát, ez 16,7 százalékpontos növekedés az egy évvel korábbihoz viszonyítva. Októberben 43 500 volt a 25 év alatti és 75 600 az 55 év feletti álláskeresők száma, arányuk 14,2, illetve 24,7 százalékot tett ki. A regisztrált álláskeresők 31,5 százaléka iskolai és OKJ-s szakképzettséggel sem rendelkezik, a szakképzetlen álláskeresők aránya Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén és Jász-Nagykun-Szolnok megyében a legmagasabb.
Az NFSZ adatai szerint októberben 149 300 álláskereső volt jogosult pénzbeli ellátásra, 52,5 százalékuk álláskeresési ellátásban, a többiek szociális jellegű támogatásban részesültek. Az álláskeresők 51,2 százaléka semmilyen pénzbeli támogatást nem kapott. Az év tizedik hónapjában a foglalkoztatók 23 900 üres álláshelyet jelentettek be, ezek 51,1 százalékához igényeltek támogatást. Az újonnan bejelentett támogatott álláshelyek száma 12 200 volt, amelynek 84,1 százaléka a közfoglalkoztatáshoz tartozott.
Októberben 86 000 álláslehetőség állt rendelkezésre, amelyből 56 000 betöltetlen maradt. A foglalkoztatók egy hónap alatt 970 munkavállaló csoportos létszámleépítését jelentették be. Az elbocsátások a szektorok közül az egyéb szállítást kiegészítő szolgáltatást, a villamos motor, áramfejlesztő gyártását, a személybiztonsági tevékenységet és a gyógyszer, gyógyászati termék nagykereskedelmét érintették főként Budapesten, valamint Pest, Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.
A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) által használt munkanélküliségi ráta 4,6 százalékos volt a 2020. június-augusztusi gördülő negyedévben, a 15-74 éves népességből 214 400-an voltak munka nélkül. A ráta az előző év azonos időszakához képest 0,9 százalékponttal volt magasabb.
MTI
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti... Teljes cikk
A magyar egészségügyben nemcsak az alacsony bérek, hanem a rossz munkahelyi légkör is egyre több dolgozót taszít el a pályától. Egy friss... Teljes cikk
Bár egyes egyetemi szakokkal kifejezetten alacsony fizetés vár a pályakezdőkre, ezek továbbra is népszerűek a felvételizők körében. Teljes cikk
- KSH: 66 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak átlagos létszáma 2 hete
- Így áll most a munkanélküliség Európában – a fiatalok helyzete továbbra is nehéz 1 hónapja
- A munkanélküliségi ráta alakulása nemek szerint - grafikon 1 hónapja
- Több a munkanélküli, kevesebben dolgoznak – kijöttek a friss KSH-adatok 2 hónapja
- A DK felszólítja Csányi Sándort, hogy fejezze be az OTP-nél a tömeges kirúgásokat 2 hónapja
- Rég nem látott csúcson a brit munkanélküliség 2 hónapja
- A diploma már nem elég: brutális valóság vár a Z generációra a munkaerőpiacon 2 hónapja
- A fiatal felnőttek közel fele ritkán vagy soha nem tesz félre pénzt arra az esetre, ha nem tudna dolgozni 2 hónapja
- Foglalkoztatási ráta Magyarországon 2025 harmadik negyedévében - grafikon 2 hónapja
- Miért lett sokkal nehezebb állást találni és miért kellenek a vendégmunkások? 3 hónapja
- Fogy a dolgozó Magyarország: újabb tízezrekkel kevesebben a munkaerőpiacon 3 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?