Nincs elég gyógypedagógus, pedig egyre több a fejlesztésre szoruló diák
Emelkedik a sajátos nevelési igényű tanulók száma, miközben egyre kevesebb a gyógypedagógus, logopédus és konduktor.
Gyorsabban nő a sajátos nevelési igényű gyerekek száma, mint az őket segítő szakembereké - írja a Népszava. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) 2019/2020-as tanévre vonatkozó gyorstájékoztatója szerint jelenleg 9731 gyógypedagógus, logopédus és konduktor dolgozik a magyar köznevelésben. Ez az adat csökkenést jelent, a tavalyi év végén ugyanis több mint 10 ezren dolgoztak ezen a területen.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss kimutatásai szerint ezzel szemben tovább emelkedett a sajátos nevelési igényű (SNI-s) gyerekek száma. 2019-ben mintegy 2,3 ezerrel több gyereket diagnosztizáltak SNI-vel, mint egy évvel korábban, számuk 93,8 ezerre emelkedett. Ebből 10,3 ezren integrált óvodai nevelésben részesülnek, illetve gyógypedagógiai intézményben nevelnek. A statisztika szerint jelenleg 56,5 ezer SNI-s diák jár általános iskolába. Egyre nagyobb gondot okoz az ellátásban, hogy gyorsabban nő SNI-s diákok száma, mint az őket segítő szakembereké. Ráadásul egyre kevesebben tudnak részt venni gyógypedagógiai nevelésben: a 2010/2011-es tanévben 19,5 ezer diák tanult gyógypedagógiai szakon, a 2018/2019-es tanévben pedig már csak 16 ezer.
Népszava

- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
További cikkek
A mesterséges intelligenciával kapcsolatos kutatásokkal ismerkedhetnek a Pécsi Tudományegyetem hallgatói
Az érdeklődők a vállalkozásfejlesztésről és a termékek piacosításáról is tanulhatnak. Teljes cikk
Matematikával folytatódott az írásbeli érettségi
Hétfőn magyarból érettségiztek a diákok. Teljes cikk
Fordított állásbörzét tartanak a Pécsi Tudományegyetemen
A cégek képviselői a jövőbeni gyakornokaikat, munkavállalóikat is megtalálhatják a rendezvényen. Teljes cikk
Kapcsolódó hírek
- Matematikával folytatódott az írásbeli érettségi 1 hete
- Jogalkotási mulasztás a munkavédelemben - jönnek a keleti-ázsiai munkakörülmények? 2 hete
- Utcára vonultak a pedagógusok Brüsszelben 3 hete
- Újabb kétszázezer diák kap notebookot az államtól 3 hete
- Balogh Levente: általában a kitűnő tanulókból lesznek a menedzserek, a 3-as 4-es tanulókból a vállalkozók 1 hónapja
- Egyeztetés kezdődött az állami fenntartású egyetemek bérfejlesztéséről 1 hónapja
- Pölöskei Gáborné: a minőségi szakképzésnek lakosságmegtartó ereje van 1 hónapja
- Megütötte és fellökte a 12 éves diákot a budapesti tanár 1 hónapja
- Több mint ötven vállalati partner vesz részt a BGE állásbörzéjén 1 hónapja
- A korai iskolaelhagyók arányának változása 1 hónapja
- Szlovákiában betiltják a mobiltelefonok használatát az általános iskolákban 1 hónapja