LMP: a sajátos nevelési igényű gyermekek iskoláit fokozatosan újra kell nyitni
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatUngár Péter szerint semmilyen támogatást nem kapnak a sajátos nevelési idényű gyermekek szülei a távoktatáshoz.
Az LMP országgyűlési képviselője arra kéri a kormányt, hogy fontolja meg a sajátos nevelési idényű gyermekek intézményeinek fokozatos újranyitását május 4-étől. Ungár Péter hétfői online sajtótájékoztatóján rámutatott: vannak gyermekek, akiknek a korai fejlesztésében minden hét, minden hónap számít, és a foglalkozás kimaradása akár az egész életükre kihathat. A diagnózist nyújtó szakértői vizsgálatok elmaradása sokak számára a jövő tanév elkezdését is nehezíteni fogja - fűzte hozzá -, az integrált oktatás pedig Magyarország nagy részén álom marad.
A képviselő rámutatott arra is: semmilyen támogatást nem kapnak eszközbeszerzéshez vagy különleges szoftverek vásárlásához azok a szülők, akiknek a sajátos nevelési igényű gyermekük távoktatását kell segíteniük. Ungár Péter megjegyezte: vannak olyan sérült gyermekek, akik fokozottan kitettek a járványnak, esetükben ezért nem indokolt az intézménybe járás. A többiek számára azonban fokozatosan és az egyéni igényekhez igazodva újra kell nyitni a korai fejlesztő központokat és pedagógiai intézményeket - hangsúlyozta.
MTI

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?