kapubanner for mobile
Megjelent: 1 éve

Ők több mint 100 ezer forint nyugdíjemelést kapnak

Néhány ezer nyugdíjas járandósága több mint 100 ezer forinttal nő januártól.

Bár az átlagnyugdíj a jövő évi 15 százalékos emelésnek köszönhetően 27 000 forinttal nő, és 206 800 forintra emelkedik, a nyugdíjasok fele ennél jóval kisebb, legfeljebb 21 000 forintos emelést fog kapni – számolta ki az Mfor.hu. Vannak viszont néhány ezren, akiknek legalább 100 000 forinttal több érkezik majd a házhoz.

Ahogy a kereseteknél, úgy a nyugdíjaknál is elválik egymástól az átlag és az úgynevezett medián értéke: utóbbi az az érték, aminél többet és kevesebbet is ugyanannyian kapnak. 

A differenciálatlan nyugdíjemelés miatt tovább nő az eleve kevés nyugdíjjal és a viszonylag sokkal rendelkező idősek közötti különbség. Körülbelül ötezren vannak, akiknek legalább félmillió forint a nyugdíja, és háromezren lehetnek, akik most legalább havi 690 000 forintos ellátást kapnak. Ennél az összegnél pedig már havi 100 000 forinttal nő a nyugdíj összege.

  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A 75 az új 65? - Egyre kevésbé reális, hogy valaki a hatvanas éveiben nyugdíjba vonuljon

A szakértő szerint a kényelmes, modern nyugdíjas évekhez a megoldás a fiatalabb életkorban kezdődő erőteljes befektetés és a 65 éves koron túli... Teljes cikk

Nyugdíj

Magyarországon az igényelhet nyugdíjat, aki betöltötte a nyugdíjas kor határát. Az öregségi nyugdíjkorhatár az 1956. december 31-ét követően... Teljes cikk