Az átlagnál magasabb emelést javasolnak az alacsony nyugdíjjal rendelkezőknek
Kétmillióból egymillió nyugdíjas még 160 ezer forintot sem kap havonta.
A nyugdíjak értékállóságának növelése érdekében az MSZP országgyűlési határozati javaslatot nyújtott be a parlamentnek. Az MSZP alelnöke, Korózs Lajos kijelentette: a kormány elhibázott gazdaságpolitikája miatt az "orbáni infláció" csaknem egy éve bőven 20 százalék felett van. Egyértelműnek nevezte, hogy megélhetési válság van Magyarországon, a kétmillióból mintegy egymillió nyugdíjas még 160 ezer forintot sem kap.
Az MSZP ezért azt javasolja, hogy a kormány térjen vissza a vegyes indexáláshoz, vagyis a nyugdíjemelésnél 50-50 százalékban vegyék figyelembe a tervezett inflációt és a nettó bérek növekedését.
Javaslatot tesznek a járulékplafon visszaállítására is. Ennek értelmében - mivel az elmúlt években polarizálódtak a nyugdíjak - egymillió forintnál kell meghatározni a nyugdíjjárulék-plafont.
Ami pedig a nyugdíjak differenciált felzárkóztatását illeti, az MSZP-s javaslat értelmében öt évig mindenki megkapná az inflációval növelt nyugdíjemelést, de az a vegyes indexálás szerint, a keresetemelkedés alapján az átlagnyugdíj arányában mindenkinek azonos összegben járna.
További javaslataik között említette Korózs Lajos, hogy a 13. havi juttatást és a nyugdíjprémiumot azonos összegben folyósítsák minden nyugdíjasnak. Sürgette, hogy az öregségi nyugdíjminimum értéke érje el a nettó minimálbér 70 százalékát.
Korózs Lajos szerint az MSZP javaslatai enyhítik a nyugdíjasok közötti egyenlőtlenségeket. A differenciált nyugdíjemelési javaslat biztosítja, hogy az átlag feletti nyugdíjat kapók is megőrizzék korábbi juttatásuk reálértékét, az alacsony nyugdíjjal rendelkezők azonban az átlagnál magasabb emelést kapnának - magyarázta. Hozzátette: a 13. havi juttatás és a nyugdíjprémium egy összegben történő folyósítása gátolná a nyugdíjak egyre erősebb polarizálódását.
MTI
- 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
