Egy bekezdés erejéig nézzük át, mit ír a szakirodalom az önmegvalósításról. Az önmegvalósítás fogalma a humanisztikus pszichológiából ered, aminek többek között az volt az előfeltevése, hogy

(1) az emberek képesek jelentős személyes döntéseket meghozni;
(2) az emberek önmegvalósításra törekszenek, szeretnék képességeiket kiteljesíteni;
(3) az önmegvalósítás élménye minden ember számára mást és mást jelent.

Humanisztikus pszichológus volt például Maslow, aki úgy gondolta, hogy ameddig alapvető szükségleteinket nem elégítjük ki (fizikai, biztonsági, kapcsolat, elismerés), addig nem törekedhetünk önmegvalósításra. Csíkszentmihályi Flow-elmélete is az emberhez vezeti vissza az önmegvalósítás lehetőségét: akkor élhetjük meg, ha nem hamis célok és szándékok vezérelnek minket. Rogers viszont a környezettől teszi függővé az önmegvalósítást: csak akkor tudunk önmegvalósításra törekedni, ha a környezetünkből bizalmat, empátiát kapunk és hitelességet tapasztalunk. Ezzel a néhány példával csak arra szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy az önmegvalósítás egyrészt lehet eredmény (egy pillanat), de lehet egy folyamat (maga a törekvés alatt megéltek), másrészt pedig, hogy múlhat az egyénen vagy a környezeten is annak elérése.

És mit mond a tapasztalat?

Változatosan éljük meg az önmegvalósítást. Az önmegvalósítás fogalmát sok mindenre használjuk, sőt, akár ki is jelenthetjük, hogy az önmegvalósítás kifejezést ritkán használjuk, helyette sok mindent mást - de azok mégis mind az önmegvalósításra vonatkoznak. Van, akinek az önmegvalósítás egy szellemi tevékenység, pl. az "inspirációt", a "kihívást" nevezi annak. Van azonban olyan ember, aki egy érzelmi bevonódást él meg ilyenkor, és úgy fogalmaz, hogy "izgalmi állapot", "élvezem". Végül van, akinek feje-szíve benne van, az egész személyisége megjelenik a helyzetben: "magával ragad, amit csinálok", "egyszerűen úgy érzem, a helyemen vagyok". Ezekben a megfogalmazásokban az a közös, hogy az önmegvalósítást élményként jellemzik - akár állapotként, akár egy folyamatként élik meg azt.

Mindenkinek mást jelent "önmegvalósítani"

Vannak, akik úgy gondolják, hogy akkor valósítják meg önmagukat, ha valami újat találnak ki ("az ötletemet végigvinni"). Ugyanakkor az is önmegvalósítás lehet, ha az ember önmagát kivetíti valamibe, "megtárgyiasítja magát" ("megvalósul a filmem"), számukra az alkotás folyamata is fontos. Nem utolsó sorban az is "önmegvalósít", aki egy számára fontos értéket képvisel ("társadalmilag hasznos legyen"). Ezeknél a megfogalmazásoknál az a lényeges, hogy tudjuk, mi az a személyes jövőkép, "ideál-én", amit el szeretnénk érni.

A kompromisszumkötés nem zárja ki az önmegvalósítást. Nagyon fontos, hogy az önmegvalósítás nem azt jelenti, hogy a kereteket felrúgva vagy éppen keretek nélkül teszem azt, ami segít a személyes jövőképen elérésében. Van, hogy a környezettel, pl. az üzleti élettel kell kompromisszumot kötnöm (tipikus a szolgáltató szektorban: az ügyfél), de van, hogy saját magammal (ld. karrier-család dilemma). Amennyiben megértjük és elfogadjuk a kereteket, azok még inspirálóan is hathatnak ránk, hiszen akármit, akármikorra és akármennyi pénzért könnyű csinálni, keretek között viszont lehet sokkal izgalmasabb, jelenthet nagyobb kihívást is.

Összefoglalásképpen azt érdemes átgondolnunk, hogy számunkra mi az önmegvalósítás? Mi az az adottságunk, képességünk, amit ki szeretnénk teljesíteni? Mit tehetek én azért a munkahelyen, hogy ez a kiteljesedés megtörténjen?

Biztos sokat tehetünk mi is, vannak ugyanakkor a munkához, munkahelyhez köthető "jelenségek", jellemzők, amelyek éppen támogathatják vagy gátolhatják az önmegvalsóítási törekvést.
Nézzük meg ezeket közelebbről:

Amiről én tehetek.

A múlt-jelen-jövő idővonalat érdemes itt alapul venni. A múlt arra vonatkozik, hogy mostanra a foglalkozásunk hivatássá vált-e számunkra? Elkötelezettek vagyunk-e, vagy csak a megélhetésért csináljuk? A hivatás vonatkozik az elkötelezettségre, arra, hogy azt érezzük legbelül, "ez vagyok én", "erre lettem teremtve". Az is fontos, hogy ha történik velünk valami, akkor azt a helyzetet miképpen fordítjuk saját javunkra (egy példa: motorbalesetet szenvedett az illető, és a felépülés időszakát arra használta, hogy átképezze magát új szakmájára. Sikerült, és most már a szakma egyik legjobbja...).

Ennek következő lépése a jelen, amikor is az, amit teszünk a munkahelyünkön, az része az identitásunknak, annak, akik vagyunk: fontos számunkra, amit dolgozunk, büszkék vagyunk arra, ahogyan végezzük a munkánkat. De! Ne csontosodjon meg ez az identitás, mert igaz az a mondás, hogy "akinek kalapács van a kezében, az mindent szögnek néz". Azaz, legyen fontos, legyünk rá büszkék, de ne váljon szemellenzővé a munkánk, akár azt okozva, hogy munkatársainkat, akikkel együtt kellene működnünk, mert a siker kulcsa a közös munka lenne, lenézzük stb.

Végül a jövő: személyes jövőképünkben benne van-e az, amit most csinálunk, vagy valami teljesen más irányt mutat? Azért fontos, hogy egy irányba mutasson a jelen-képünk a jövő-képünkkel, mert a közte lévő eltérés adhat nekünk inspirációt arra, hogy továbblépjünk.

A múlt-jelen-jövő gondolat persze nem áll messze az önmegvalósítástól, hiszen annak lényege, hogy az ideál-énünket, a jövőképünket igyekezzük elérni - azaz életutunkról, és annak folyamatában történő tanulásainkról, tapasztalásainkról szól.

A munkánk is lehet hibás

Kezdjük azzal, hogy miként is viszonyulunk a munkánkhoz?Sajátunkénak érezzük? Érzünk felelősséget, illetve elkötelezettek vagyunk iránta? Ezek azért fontos kérdések, mert ha igen a válasz, akkor van egy pozitív érzésünk a munkánk irányába, ami nélkülözhetetlen az önmegvalósításhoz. Ha nem, akkor azon érdemes elgondolkodni, hogy ezen akarunk-e változtatni - ha igen, hogyan tudjuk ezt megtenni (pl. a munkámat szeretem, csak ezt a konkrét projektet nem - kérjük le magunkat az adott projektről, vagy keressük meg azt az aprócska részletet, amitől mégis lehet kedvelni az adott projektet).

Mit tud adni vagy épp elvenni az önmegvalósítás folyamatában a munkakör? A munkakörben megjelenő játék(osság) - nem feltétlenül a szó szoros értelmében - a kikapcsolódást és a szabadságot biztosítja. Amennyiben az ember világos célokat kap a munkakör jó színvonalú elvégzéséhez, úgy egyértelműek számára azok a keretek, amelyeket "feltölthet saját magával". Az sem mindegy, hogy azt érezzük-e, hogy az adott munka ránk van szabva, vannak-e olyan ismert készségeink, képességeink, amiért ezt a munkát magunkénak mondhatjuk, vagy igazából bárki el tudná végezni? Ha az előbbi állítás az igaz, az sok önbizalmat adhat nekünk ahhoz, hogy igazán "odategyük magunkat".

A saját viszonyulásunk a munkához inkább megváltoztatható, mint a munka maga. Az önmegvalósítás érdekében a viszonyulásunkat érdemes felülvizsgálni, és ha szükséges és megoldható, akkor változtassunk rajta.

A munkahely, mint akadály

A munkahelyünket sok értelemben adottságnak kell felfognunk, azaz nagy változtatásokat ott nem tudunk elérni, ha éppen úgy látjuk, akadályoz minket az önmegvalósításban. A munkahelyünk szereplői nagyon fontos szereplői az önmegvalósítási törekvésünknek is. Ha úgy érezzük, hogy a főnök bízik bennünk, az "szárnyakat ad" és szeretnénk egyre többet "adni magunkból". A csapattagok, akikkel együtt dolgozunk fontosak ahhoz, hogy a helyünkön érezzük magunkat, hogy velük egyenrangúként éljük meg a kapcsolatunkat. Ez nem azt jelenti, hogy pl. nem tudok tanulni a másiktól, csak legyen meg a kölcsönös tisztelet, hogy "te abban vagy jobb, én meg ebben."

Ha nem így van, akkor függés jöhet létre (csakúgy, mint a bizalmatlan főnök esetében), és ez erősen akadályozza az önmegvalósítási törekvésünket. A szolgáltató szektorban még fontos szereplő maga az ügyfél is: ha vele nincs meg a szereptisztázás ("én tudom, hogy te mit tudsz, te tudod, hogy én mit tudok, szükségünk van egymásra"), és annak betartása, az csakugyan ellene tud menni az önmegvalósítás élményének. A munkahelyen jelentősége van annak is amit látunk, tapasztalunk. Például, ha értékelik a profizmusra való törekvést vagy az újszerű megoldásokat, ha a szervezeti kultúra része a transzparencia, akkor az bizonyára biztonságot ad a munkatársnak és inspirációt, hogy ő maga is egyre jobban akarjon teljesíteni. Ha viszont azt látja, hogy magas a fluktuáció, akkor ez elbizonyíthatja őt ("Mitől van, hogy ennyi ember elmegy? Biztos, jó helyen vagyok? Nem csak én nem veszek észre valamit?"). És végül az iroda kialakítása is befolyásolhatja az önmegvalósítási törekvést. Például a nyitott iroda - van, akit inspirál, van akinek viszont túl tág kereteket ad, és feszélyezi - és ez csak egy példa arra, hogy mindenkinek más segíti az önmegvalósítást.

Mit üzenhetnek nekünk ezek a gátló tényezők?

Elsősorban azt, hogy érdemes elgondolkodnunk: melyek érvényesek ezek közül rám: mi segíti, és mi gátolja azt, hogy én - jó értelemben - "kiéljem magamat" a munkámban, a munkahelyemen? Egyáltalán: azt csinálom-e, amire a világra születtem? Ha igen, ott és úgy, ahol ezt tennem kell? Remélem, igen! Ha nem - sosincs késő változtatni!

Dr. Beck-Bíró Kata
szervezetfejlesztő tanácsadó, tréner, coach
Egotrip OD Kft.