Rekordot döntött a nyugdíjcélú öngondoskodás
Országszerte egyre többen veszik át az irányítást saját nyugdíjas éveik felett. A munkáltatói befizetések azonban jelentősen visszaestek - derül ki az OTP Nyugdíjpénztár eredményeiből.
A tudatos öngondoskodók kezükbe vették a sorsuk irányítását
Egyre tudatosabbak a magyarok az időskori pénzügyi felkészülésben, és egyre többen igyekeznek biztos anyagi alapot teremteni a nyugdíjas évekre az OTP Nyugdíjpénztár 2019-es eredményei alapján. A Pénztár tagjai tavaly összesen több mint 17,5 milliárd forintot tettek félre a nyugdíjas éveikre, ami 6,1 százalékos bővülést jelent a 2018-as év 16,5 milliárd forintos eredményéhez képest. Ezzel az egyéni befizetések már több mint 77%-ot tettek ki a pénztárhoz érkező összes befizetésen belül.
Ugyanakkor az egyéni befizetések emelkedése mellett a munkáltatói befizetések visszaestek 2018-hoz képest. „A tavalyi év során mintegy 24 százalékkal csökkent az OTP Nyugdíjpénztárhoz érkező munkáltatói befizetések összege. Ez számszerűsítve azt jelenti, hogy amíg 2018-ban a munkáltatók több mint 7 milliárd forinttal járultak hozzá munkavállalóik időskori anyagi biztonságához, addig tavaly ez az érték 5,3 milliárdra csökkent. Ezzel az egyéni tagokra még nagyobb felelősség hárul, egyre többen kénytelenek egyedül viselni ezt a terhet” - emelte ki a munkáltatói befizetések visszaesése kapcsán Nagy Csaba az OTP Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatója. „Továbbra is arra ösztönözzük a munkáltatókat, hogy támogassák dolgozóikat.
A gondoskodás több szempontból is kifizetődő. Erősíti a munkatársak elkötelezettségét, lojalitását. Manapság nagyon fontos - mivel egyre nagyobb a verseny a munkavállókért-, hogy a munkáltató megtalálja azokat a valós értékeket, amelyek ösztönző jutalmat jelenthetnek. Másodsorban pedig fontos hangsúlyozni, hogy a munkáltató által fizetett önkéntes nyugdíjpénztári tagdíjátvállalás után is jár a 20%-os adó-visszatérítés a munkavállalónak.” - tette hozzá.
Picit erősít a vidék
A vidéki öngondoskodók száma kismértékben, de nőtt év közben, de így is az újonnan öngondoskodók jellemzően Budapest és Pest megyében élnek. A 2019-es év első felében az új belépők 63 százaléka kötött szerződést a fővároson és Pest megyén kívül, a másodikban 65 százalékra emelkedett ez az arány. A főváros és Pest megye után Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében voltak a legnagyobb számban, akik csatlakoztak az OTP Nyugdíjpénztárhoz, 5 százalékot meghaladó eredménnyel.
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
Dr. Farkas András nyugdíjszakértő szerint különösen időszerű a kérdés, miért van szüksége mindenképp egy átfogó reformra a magyar... Teljes cikk
A szakértő szerint a kényelmes, modern nyugdíjas évekhez a megoldás a fiatalabb életkorban kezdődő erőteljes befektetés és a 65 éves koron túli... Teljes cikk
- Fedezze fel a munkaerőpiac digitális lehetőségeit és jogait! 1 hete
- Nyugdíjmatek: egymillióval kevesebb adófizetővel nem lehet majd biztosítani 200 ezerrel több nyugdíjas ellátmányát 2 hete
- Foglalkoztatottság, nyugdíj, keresetek - jobban teljesítünk, mint 20 éve? 2 hete
- Varga Mihály: az év eleji 6 százalékos emelés a nyugdíjak reálértékében is növekedést jelent 2 hete
- A nyugdíjak és a keresetek értékalakulása 3 hete
- Az öregségi nyugdíj egy főre jutó átlagos összege teljes ellátás szerint járásonként 3 hete
- A nyugdíjban és egyéb ellátásban részesülők megoszlása az ellátás típusa szerint - grafikon 3 hete
- A külföldre folyósított ellátásokban részesülők száma országonként - grafikon 3 hete
- Megérkeztek a friss adatok a magyar nyugdíjakról - 24 ezren 600 ezer forintnál is több nyugdíjat kapnak 3 hete
- A 75 az új 65? - Egyre kevésbé reális, hogy valaki a hatvanas éveiben nyugdíjba vonuljon 3 hete
- Mit kell tenni a nyugdíjkorhatár betöltésével annak, aki özvegy? 1 hónapja