kapubanner for mobile
Megjelent: 3 éve

Sok egészségügyi dolgozó inkább elhagyja a pályát, de nem oltatja be magát

Három hetük maradt az eddig be nem oltott egészségügyi dolgozóknak, hogy a jogszabályi követelményeknek eleget tegyenek. A többszöri kérés ellenére azonban sokan döntöttek úgy, hogy inkább a munkájukat adják fel, mint az elveiket, és nem kérik a koronavírus elleni vakcinát.

koronavírus elleni oltás kötelező-

Mindössze három hetük van az eddig be nem oltott egészségügyi dolgozóknak, hogy eleget tegyenek annak a jogszabályi követelménynek, amely szerint a koronavírus elleni védőoltás felvétele mindegyikőjük számára kötelező.

Az átoltottság az egészségügyi szervezetek - például a Magyar Orvosi Kamara (MOK) - szerint is magas, de senki sem tudja, pontosan mekkora arányban kapták meg az ágazati dolgozók a vakcinát, hány embernek kellene még felvennie az oltást és egyáltalán: hány emberre vonatkozik az aktuális szabályozás. 

A többszöri kérés ellenére azonban sokan döntöttek úgy, hogy inkább a munkájukat adják fel, mint az elveiket - írja az Index

Az egészségügy már most is nehezített pálya, és a kötelező oltás bevezetésével még többen fogják elhagyni a területet - véli egy a lapnak nyilatkozó ápolónő, akinek a párja mentős. Ők szintén nem adatják be maguknak az oltást, és van olyan sebész főorvos, aki szintén ezt a döntést hozta.

A kötelező oltásról szóló rendelet augusztus 15-én lép hatályba, és az egészségügyben dolgozóknak 15 napjuk van arra, hogy megkezdjék az oltási sort. Ha valaki ezt nem teszi meg szeptember 1-ig, attól a munkáltató 15 napos határidővel kéri majd vagy a vakcina felvételét, és annak igazolását, vagy a mentesítő orvosi szakvélemény bemutatását.

Ha valaki egyikkel sem rendelkezik, annak munkaviszonya azonnali hatállyal megszűnik.

Fotó: MTI

  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Íme néhány meglepő trend a munkahelyi étkezéssel kapcsolatban

A magyarok többsége tisztában van vele, hogy a napközbeni étkezés jelentősen javíthatja vagy épp ronthatja munkahelyi teljesítményünket, a... Teljes cikk

Hogyan hat az ingázás a dolgozók mentális egészségére?

A reggeli csúcsforgalom okozta bosszankodás mellett számos tényező nehezíti meg a mindennapjait azoknak, akik ingáznak a munkahelyükre. A szakértő... Teljes cikk

Kihirdették Az Év Irodája verseny győzteseit - mutatjuk a legtrendibb munkatereket

Folyamatos az innováció az irodapiacon, amely az elmúlt évek változásaira új megoldásokat és alternatívákat kínál. A legfontosabb trendek... Teljes cikk