Tízéves nyereségüket nullázták le tavaly a magánnyugdíjpénztárak
A tavalyi mintegy 420 milliárd forintos befektetési veszteség lenullázta a magánkasszák előző években elért befektetési nyereségét, tízéves reálhozamuk így -0,73 százalék. Az önkéntes nyugdíjkasszák reálhozama 1999-2008. között +0,43 százalék volt.
Tavaly -10 százalék
A főigazgató-helyettes úgy vélekedett, hogy a nyugdíjhoz közel állók jobban jártak a választható portfoliót bevezető pénztáraknál, mert életkoruknak megfelelőbb portfoliót kaptak. Az önkéntes nyugdíjpénztárak a tízéves időszakban évi +6,9 százalék nettó hozamot értek el, tavalyi átlaghozamuk -10,7 százalék volt. A pénztári befektetések hozamát nagyrészt a hazai és nemzetközi tőkepiaci folyamatok határozták meg a főigazgató-helyettes szerint. Az elmúlt évben mind a magyar, mind a közép-európai részvények árfolyama átlagosan több mint felével zuhant, amit a magyar állampapírok hozama nem tudott ellensúlyozni.
A helyzetet rontotta, hogy nemcsak a részvények, hanem a - pénztári befektetések közel 60 százalékát képviselő, biztonságosnak tekintett - állampapírok árfolyama is romlott - tette hozzá. A lejáratig tartó időszakban ugyanis az állampapírok árfolyama is ki van téve a piaci hatásoknak, vagyis árfolyamuk emelkedhet vagy csökkenhet. Ha azonban a pénztárak a lejárati ideig megtartják ezeket, biztosítják azt a hozamot, amivel a megvásárlásukkor kalkuláltak. Erdős Mihály jónak tartja a Stabilitás Pénztárszövetség elnöke, Nagy Csaba által a közelmúltban ismertetett elképzelést, amely szerint a nyugdíjhoz nagyon közel állók számára olyan portfoliót kellene bevezetni, amely még a klasszikusnál is alacsonyabb rizikójú, még az állampapírok kockázatát sem éri el.
Virtuális veszteség
A főigazgató-helyettes a tavalyi veszteségek kapcsán hangsúlyozta: virtuális értékekről van szó, s amíg nem veszik ki a pénztártagok a megtakarítást, addig nem realizálják a veszteséget. A nyugdíjpénztári megtakarítások hosszú távú befektetések, e szerint kell értékelni őket, a döntéseket pedig alapos megfontolás után kell meghozni, az élethelyzetnek megfelelően - mondta a főigazgató-helyettes.
Felhívta a figyelmet arra: a nyugdíjkorhatár elérésekor nem kötelező felvenni a megtakarítást sem a magán-, sem az önkéntes pénztárból, így akinek az élethelyzete megengedi, kivárhatja, amíg az árfolyamok növekedése megindul. A főigazgató-helyettes rámutatott: a nyugdíjpénztári hozamok a globális pénzügyi válság miatt külföldön is negatívak voltak, például Írországban -34,8, Belgiumban -25,2, az USA-ban -22,1, Ausztriában -13,1, Lengyelországban -14,2, Szlovákiában -6,7 százalékot könyveltek el tavaly. Az OECD adatai szerint a szélesebb értelemben vett nyugdíjcélú megtakarítások értéke 5 ezer milliárd dollárral csökkent tavaly október végéig, 2008 egészében pedig a veszteség elérheti az 5500 milliárd dollárt is.
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
Minden elemzői várakozást felülmúltak a KSH által közzétett januári kereseti adatok. A bruttó átlagkereset 605.000 Ft, a rendszeres bruttó... Teljes cikk
Optimistábbá váltak a magyar cégvezetők mind az ország, mind saját cégük kilátásait illetően a Niveus Consulting Group tanácsadó felmérése szerint. Teljes cikk
Több szakterület béradatairól készített összeállítást a piacvezető munkaerő-közvetítő cég a közelmúltban. Most a HR szakmában, elsősorban... Teljes cikk
- Fedezze fel a munkaerőpiac digitális lehetőségeit és jogait! 1 hete
- Nyugdíjmatek: egymillióval kevesebb adófizetővel nem lehet majd biztosítani 200 ezerrel több nyugdíjas ellátmányát 2 hete
- Foglalkoztatottság, nyugdíj, keresetek - jobban teljesítünk, mint 20 éve? 2 hete
- Varga Mihály: az év eleji 6 százalékos emelés a nyugdíjak reálértékében is növekedést jelent 2 hete
- A nyugdíjak és a keresetek értékalakulása 3 hete
- Az öregségi nyugdíj egy főre jutó átlagos összege teljes ellátás szerint járásonként 3 hete
- A nyugdíjban és egyéb ellátásban részesülők megoszlása az ellátás típusa szerint - grafikon 3 hete
- A brit dolgozók 78 százaléka a munkahelyi stressz miatt mondana fel 3 hete
- A külföldre folyósított ellátásokban részesülők száma országonként - grafikon 3 hete
- Megérkeztek a friss adatok a magyar nyugdíjakról - 24 ezren 600 ezer forintnál is több nyugdíjat kapnak 3 hete
- A 75 az új 65? - Egyre kevésbé reális, hogy valaki a hatvanas éveiben nyugdíjba vonuljon 3 hete