Válság-körkép Nyugat-Európából: az olasz egyház is besegít
A brit kormánynak komoly fejtörést okoz, hogyan csökkentse a gyermekszegénységet, ugyanis a válság miatt egyre több család csúszik szegénységi küszöb alá. Olaszországban is a nagycsaládosok megsegítése a cél, az olasz katolikus egyház például havi 500 eurós segítséget ígér a rászorulóknak. A francia kormány pedig a közszolgák csökkentésével igyekszik takarékosokodni, írja a Magyar Nemzet.
A kezdeményezés célja, hogy havi 500 eurós, maximum két esztendeig tartó kölcsönt nyújtsanak a legalább 3 gyermeket nevelő (vagy legalább egy rokkant gyermeket nevelő), pillanatnyilag jövedelem nélkül élő családoknak. A kölcsönt attól kezdve kell visszafizetni, hogy valamelyik családtag munkához jutott. Maximum öt esztendős lehet a törlesztés, a kamatláb 4,5 százalék lehet - ennek megállapítása az akcióhoz csatlakozott olasz bank feladata.
A sikeres kivitelezés céljából az egyház pünkösd vasárnapján, május 31-én gyűjtést rendez a templomokban; legalább 30 millió eurót kívánnak összegyűjteni. A Bankszövetség mintegy 180 millió eurót szán a családok megsegítésére.
Nyugdíjazott állások
A válság a francia közszférára is lecsap: az állam mintegy 33-35 ezer állás megszüntetését tervezi azáltal, hogy két esztendőn keresztül nem töltik be a nyugdíjba vonulók helyét az állami hivatalnokok munkahelyein. A Les Echos értesülése szerint az állam a 2010-ben nyugdíjba vonuló 68 500 hivatalnok állásával "sáfárkodik" ily módon; a várható megtakarítás 478 millió euró.
A hagyományosan tekintélyes méretű hivatalnoki karral működő francia állam kiadásainak 43 százaléka megy el az állami alkalmazottak munkabérek kifizetésére és a funkcionáriusok nyugdíjaira, így az állami funkciók számának csökkentése fontos szabályzócsapja a költségvetésnek. 2008-ban az állami hivatalnoki posztok 33, 2009-ben már 44 százalékát hagyják szándékosan betöltetlenül.
Számonkért ígéret
A brit Munkáspárt nem tudja teljesíteni azt a még Tony Blair által tett ígéretet, hogy felére csökkenti Nagy-Britanniában a gyermekszegénységet. A The Guardian arról számolt be, hogy elakadt a gyermekszegénység csökkentésére tett kormányzati kísérlet, a most közzétett hivatalos adatok szerint 2,9 milliós létszám ugyanis stagnálást mutat. Tony Blair még 1999-ben ígérte meg, hogy 2010-re az akkor 3,4 milliós gyermekszegénységet a felére csökkentik. (Az átlagjövedelem 60 százaléka alatti jövedelmi szinten élő családok gyermekeit számolják ebbe a kategóriába.)
A válság mindenesetre szerepet játszik a családok helyzetének romlásában: a 2007-2008-as időszakban 200 ezren csúsztak a szegénységi küszöb alá. Beverley Hughes családügyi miniszter 2020-ra tette a program teljesítésének időpontját.
Colette Marshall, a gyermekjogokat védelmező és azok előmozdításán dolgozó "Save the Children" - független nemzetközi szervezet Egyesült Királyság-beli igazgatója tragédiának nevezte, hogy a gyermekeket is érintő szegénység egyre számottevőbb. Kijelentette, hogy a kormány nyilvánvalóan megsértette ígéretét, hogy legalább a felére csökkentik az országosan hárommillió gyermeket érintő szegénységet. Szerinte gyalázatos, hogy az elfogadott költségvetés sem kezeli érdemben ezt a kérdést.
Le Figaro/ The Guardian/Magyar Nemzet
- 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. Részletek Jegyek
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
Ismerje meg a BNO kód jelentőségét az egészségügyi diagnózisok és adókedvezmények szempontjából. Használja ki a betegszabadság kalkulátor... Teljes cikk
A közszolgálati tisztségviselők életében az illetményalap és a szabadságrendszere kiemelt jelentőséggel bír. A 2024-es minimálbér-emelkedés... Teljes cikk
Lemaradunk a visegrádi országoktól, vagy épp az élre törünk? Tényleg megelőzött minket Románia? Május 1-én uniós csatlakozásunk 20.... Teljes cikk
- Jobban aggódnak a munkájukért a magyar dolgozók, mint tavaly év végén 3 hete
- A tartós álláskeresők elhelyezkedését segítő inkubátor program indul 3 hete
- Nagy Márton: a munkanélküliség emelkedése átmeneti 1 hónapja
- A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban 1 hónapja
- Szinte nincs munkanélküli ebben az európai fővárosban 1 hónapja
- Így alakult a munkanélküliség az EU-ban és az euróövezetben 1 hónapja
- Nyilvántartott álláskeresők száma Magyarországon - valóban rekord alacsony a legfrissebb adat? 1 hónapja
- A munkanélküliségi ráta alakulása Magyarországon - grafikon 2 hónapja
- A foglalkoztatottak és munkanélküliek száma is nőtt februárban 2 hónapja
- "Európában minden adott ahhoz, hogy megnyerjük az MI-csatát" 2 hónapja
- Az OECD-országokban 4,8 százalékra csökkent a munkanélküliség januárban 2 hónapja