kapubanner for mobile
Megjelent: 9 éve

Értelmet nyert a fekete ruhás mozgalom: kifizetik az elmaradt túlórákat

Több sajtóorgánum foglalkozik a egészségügyi dolgozók alacsony béreivel, a fekete ruhával tiltakozni kívánó, majd felmondó nővér esetével. A szaktárca bejelentette: az ápolóknak járó elmaradt túlórapénzeket valahogy megpróbálják kifizetni. A kormány pedig hamarosan tárgyal az egészségügyi törvények módosításáról.

images

A túlterheltség és az elmaradt pénzek miatt korábban tiltakozásba kezdő Sándor Mária a múlt héten mondott fel a Péterfy Sándor utcai kórházban. A nővér korábban fekete ruhában akart dolgozni menni, hogy így tiltakozzon helyzete ellen. Ezt a kórház vezetése nem engedte meg neki, ezért a nővér azonnali hatállyal felmondott. Példáját többen követték, más kórházakban a nővérek fekete szalaggal tiltakoztak helyzetük miatt.

Az RTL Klub riportja nagy visszhangot váltott ki, több nővér jelezte, hogy hasonló gondokkal küzd. A minisztérium vizsgálatot indított, de akkor mindent rendben találtak. Az Emmi például azt állapította meg, hogy tavaly rendkívüli munkavégzésért több mint 3,9 milliárd forintot fizettek ki.

Egyre többen csatlakoznak ahhoz a Facebookon indult szolidaritási mozgalomhoz, amely arra biztatja tagjait, fekete ruhával fejezzék ki elégedetlenségüket az egészségügy állapotával, illetve saját helyzetükkel kapcsolatban - hangzott el az RTL Klub vasárnap esti Híradójában.
Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter most elismerte az ATV-nek, hogy igenis vannak ki nem fizetett túlórapénzek. A miniszter azt mondta: ami jár, az jár, ezért meg kell egyezniük az orvosi kamarával, kell beszélniük a szakszervezetekkel, hogy "folyamatossá tudják tenni ezeknek a béreknek a kifizetését".

A Népszabadság pedig Zombor Gábort idézi, aki a lapnak elmondta, a kormány hamarosan tárgyal az egészségügyi törvények módosításáról, május elejére elkészül az új alapellátási törvény. Elkészült a fiatal orvosok képzéséről és támogatásáról szóló rendelet, továbbá készül az ágazati jövedelmek javításával kapcsolatos előterjesztés, mely szintén néhány héten belül a kormány elé kerülhet.

Atv/Hvg.hu/Index/Népszabadság
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A magyarok 83 százaléka rossznak látja az ország gazdaság helyzetét

A felmérés szerint a magyarok 20%-a aggódik a munkanélküliség miatt. Teljes cikk

Az automatizálás és az AI terén is lemaradásban vannak a magyar cégek a nemzetközi átlagtól

A felmérés szerint a cégek 62 százaléka tervez foglalkozni a mesterséges intelligenciával a közeljövőben. Teljes cikk

Több ezer bölcsődei férőhely építése zajlik jelenleg is az országban

Magyarország kormánya a nemzetet a családokon keresztül látja, és büszke arra, hogy ma már több mint 30 támogatási forma és intézkedés segíti a... Teljes cikk