kapubanner for mobile

A bérezés eszközei - Csoportbér

Csoportbér alkalmazása akkor javasolt, amikor a munkafeladat túl komplex az egyéni értékeléshez, illetőleg a munkához olyan attitűd szükségeltetik (pl. együttműködési készség), aminek meg nem erősítése alapvetően hátráltatná a csoportcélok elérését.

Elvégre itt már nem az a lényeg, hogy mindenki egyénileg a legjobbat nyújtsa, hanem, hogy egymást támogatva (bizonyosan mértékben önmagukat feláldozva) végül megvalósulhasson az adott projekt.

Az egyéni bérrendszerek helyett tehát a csoport összteljesítményét kell feltételül szabni, illetve csoport vagy üzemi szintű érdekeltség-ösztönzési rendszert kialakítani. A csoportbérnek egyetlen időnormát vagy bértételt kell céloznia (alkatrészek összeszerelésének határideje, építési határidő stb.), hogy valóban összefogásra sarkallja a dolgozókat.

Ez azonban ritkább esetekben vissza is foghatja a teljesítményt, hiszen a kiugróan tehetséges alkalmazottakat lefékezheti a csoportszemlélet, minek következtében csökken a motivációjuk, s akár végleg is elveszthetik munkakedvüket. Ebből kifolyólag csoportbér alkalmazása esetén elengedhetetlen, hogy a megfelelő kooperációs készséggel rendelkezőket tegyük egy csoportba, de ugyanennyire fontos a munkamegosztás megszervezése, valamint a csoportbér igazságos elosztása is. Ez utóbbi rendszerint a személyi alapbér és a ledolgozott idő összevetésével történik, de természetesen bármikor korrigálható különféle rangsorolási szempontok, becsült teljesítményszázalékok vagy mondjuk vezetői teljesítményértékelés alapján.