Később kapja meg a családi kedvezményt, aki erre nem figyel
2017-ben 62 ezren adták le későn nyilatkozatukat a családi adókedvezményről, pedig a munkáltató csak úgy tudja figyelembe venni, ha időben jelentik. Ők is megfogják kapni utólag, az idei adóbevallásuk alapján. A NAV idén egy új alkalmazással segít - írja azenpenzem.hu oldal.
A 2017-ben késlekedők idén tavasszal, akik idén felejtették el, majd 2019-ben számíthatnak a nekik járó pénzre. Ahogyan arról már mi is írtunk a családi kedvezmény egy gyermek után 10 ezer forint, a kétgyerekes családoknak 35 ezer, a harmadik gyermektől gyermekenként 33 ezer forint adómegtakarítást jelent.
azenpenzem.hu
- 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. Részletek Jegyek
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
Minden elemzői várakozást felülmúltak a KSH által közzétett januári kereseti adatok. A bruttó átlagkereset 605.000 Ft, a rendszeres bruttó... Teljes cikk
Optimistábbá váltak a magyar cégvezetők mind az ország, mind saját cégük kilátásait illetően a Niveus Consulting Group tanácsadó felmérése szerint. Teljes cikk
Több szakterület béradatairól készített összeállítást a piacvezető munkaerő-közvetítő cég a közelmúltban. Most a HR szakmában, elsősorban... Teljes cikk
- Fontos tudnivaló a nyugdíjbiztosítással kapcsolatban: nem jár automatikusan az adójóváírás! 2 napja
- Fedezze fel a munkaerőpiac digitális lehetőségeit és jogait! 3 napja
- Új kihívással kell szembenézniük a magyar családi vállalkozásoknak 3 napja
- Legyen naprakész a társadalombiztosítási jogokkal és kötelezettségekkel! 3 napja
- Egyre nehezebb a fiatalok toborzása és megtartása, de mi lehet a megoldás? 3 napja
- Közeledik az szja-bevallási határidő, nyugdíjmilliárdok sorsa a tét 4 napja
- Munkahelyi alumni élethosszig: stratégiai fontosságú a jó kapcsolat fenntartása a volt kollégákkal 1 hete
- A kormány mindent megtesz a bérek növekedéséért, de nem becsülik a dolgozókat? 1 hete
- Folyamatosan postázza a NAV a papíralapú szja-bevallási tervezeteket az igénylőknek 2 hete
- Csak a magyar fiatalok 20 százaléka érzi, hogy stabil a munkahelye 2 hete
- Az alkalmazottat bejelentés nélkül foglalkoztatók listája 2 hete